Ki volt a Mintapolgár?

Ahogy megígértem – mert a kampányban tett ígéretet illik betartani, tudjuk ezt a 2002-es Medgyessy-kormánytól, rá is ment a költségvetésünk –, a választási blog utolsó posztjában bemutatkozom. Haász János vagyok, ötvenéves, nagyseggű, szexhiányos nő; legalábbis az egyik Jobbik-fórumról írt cikkem kommentelői így azonosítottak be. Továbbá, a szófűzésből következtetve akár az ATV-s, volt 168 Órás Mészáros Tamás is én vagyok. És még továbbá: az LMP-sek Fidesz-bérenc kommunista bértollnoka.

Mindezek mellett pedig, és elsősorban is: diplomás politológus és az Index újságírója, a gazdaság rovat munkatársa. Vidékről származom, nagyjából tíz éve élek Budapesten, azóta csak egy helyen laktam, a XIII. kerületben. Szeretek itt élni, a Vasas-pályától a Lehel piacig, az újlipótvárosi kisvendéglőktől a Duna-partig a kerület minden színét, szagát, ízét, hangját, hangulatát szeretem (na jó, a hangját csak részben, a nyári éjszakákon a Váci utat felszántó gyorsulási verseny motorjainak hangját nem annyira).

Amikor január elején, még a hivatalos kampánykezdet előtt elindítottam a blogot, az első posztok egyikében azt írtam, azért is ezt a választókerületet, a budapesti 20-ast választottuk ki, mert eltérően az országos átlagtól – sima és unalmas Fidesz-győzelem – itt van esély némi izgalomra. Nos, izgalom volt bőven: krumpliosztás, névtelen szórólapok, a lakásomba kis híján betoppanó polgármester-képviselőjelölt, nagygyűlések, lakossági és nem lakossági fórumok, szenvedélyes és néha személyeskedő, összebarátkozó és egymásnak ugró, még a Mintapolgár-buli ötletét is fölvető kommentelők, köztük maga Szanyi Tibor aki remek pogácsás sztorijával színesítette mindennapjainkat.

Volt több mint negyven poszt, hozzá több ezer komment. Volt hat jelöltjelöltünk, akiből a választásra előtt öt, majd négy lett, végül a második fordulóra három. A Mintapolgár a kampány minden eseményén ott volt, vagy önnön testi mivoltában, vagy, ahol ez jobbnak, hasznosabbank tűnt, videókamerák formájában. Reményeim szerint egy MSZP-s lufit nem oszthattak úgy ki, hogy nem tudtam róla, de nem lehettek fideszes leleplezések, névtelen szórólapok, LMP-s merengések és jobbikos kesergések sem, amikről nem számoltam be. Még némi választástörténeti érdekességet is találtam nekem egy olvasóm, Varjú László történész, de a kerület történetéből én magam is igyekeztem kibogarászni ezt-azt.

Végül egy szó arról, miért voltam anonim: nem akartam, hogy nevem közzétételével bárki is kiüntetett figyelmet szánjon nekem, a szónak akár a negatív, akár a pozitív értelmében. Nem akartam, hogy az én lakcímemre ne jussanak el esetleg bizonyos szórólapok vagy meghívók, nem akartam kiemelt odafigyelést. Mert nem én voltam a lényeg, hanem az a különös történet, amit 2010-es kampánynak nevezhetünk, és ami az országossal összevetve különösnek tűnő, de nem meglepő eredményt hozott Angyalföldön.

Sokan azt mondták, jó lenne, ha az őszi választásokig megmaradna vagy akkorra visszatérne a blog. Hogy így lesz-e? Ahogy a bölcs német focista, Franz Beckenbauer mondta, jósolni nagyon nehéz, különösen ami a jövőt illeti.