Miért nem lép vissza az LMP-s Vári György?

A szocialisták bejelentették, hogy négy olyan jelöltjüket visszaléptetik Budapesten, akik egy Fidesz-jelölt mögött és egy LMP-jelölt előtt jutottak be a második fordulóba (összesen 13 ilyen egyéni választókerület van, további 11-ben már eldőlt a mandátum sorsa, míg nyolc helyen jobbikos jelölt lett a harmadik). Az LMP még aznap közölte ugyan, hogy nem lép vissza és nem is tárgyal a szocialistákkal semmiről, ám a jelöltjei korábban elgondolkodtak a folytatáson.

A 20-as egyéni körzetben induló, Tóth József és Spaller Endre mögött harmadik helyen végző Vári György legalábbis biztosan, és tépelődéseit, majd döntését magánlevelekben megosztotta több ismerősével, akik egyike eljuttatta ezt a Mintapolgárnak is. Vári György ezután blogunk is megírta nyilvánosságnak szánt - tartalmában a magánleveleivel megegyező, ám érthetően kevésbé személyes stílusban megfogalmazott - gondolatait. A folytatásban szó szerint közöljük levelét.

Miért nem lépek vissza?

Az LMP egyik legfontosabb célja, hogy a politikai vitákat ne vallási kérdésekként kezeljük. Tekintsük úgy, hogy ezek megbeszélhetők. Az, ha a Másik jelentette veszély mindig mindent, amit tenni készülünk, eleve igazol, ha minden szituáció végső szituáció, akkor úgysem lehet semmit megbeszélni. A magyar politikai hisztéria állandóan végső szituációt vizionál, hosszú évek óta. Mindkét „oldal”. A „haza nem lehet ellenzékben”-típusú kijelentések (Orbán Viktor legmegbocsáthatatlanabb mondata), az állandó charták és antifasiszta népfrontok nem tűrik, hogy az egyatáboron belül bármilyen kritika megfogalmazódjék. Az árulók kiszűrése felszámol minden politikai önállóságot, eltöröl minden erkölcsi gátlást (a Másikkal szemben mindent lehet), felszámol minden kontrollt, korrumpál és elrohaszt. A felszabaduló gátlástalanság egyre jobban megerősíti az „ellenoldal” híveit abban a hitükben, hogy a Másiktól minden kitelik, és ez egyre inkább igazzá is válik. A politikai hisztéria élhetetlen hellyé változtatja az országot, amelyikre rászabadul.

Vasárnapig Magyarország a politikai hisztéria foglya volt. Egymásra egyre jobban hasonlító pártok (az egyik programja az volt, hogy ezek menjenek el, a másik egyetlen üzenete az, hogy mi lesz akkor, ha ezek jönnek) tartalmatlan küzdelmének színtere. Eközben a valódi politikával senki nem foglalkozott, úgy éreztük, hogy valójában nincs beleszólásunk, mit művelnek ezek odafenn, és ha újak jönnek, azok is ugyanolyanok lesznek. Nem hittek a magyarok a szabadságban és a nagy pártok mindent el is követtek azért, hogy ne higgyenek benne.

Ennek azonban vége, és ez még akkor is jó hír, ha nagyon sokan azok közül, akik elhitték, hogy van választásuk, egy szabadságellenes pártot választottak. Biztos vagyok benne, hogy hosszú távon be tudjuk bizonyítani, hogy a szabadság sokkal jobb dolog annál, mint amit ebben a 20 évben megtapasztaltunk. Óriási munkával vívtuk ki ezt az esélyt, és a belénk vetett bizalom is óriási. Nem csak a szavazatok számára gondolok. A bizalmatlanság elleni harcban óriási csatát nyertünk.

Ha most eláruljuk az ígéretünket, hogy szabadságpárti alternatívát kínálunk a Fidesszel és az MSZP-vel szemben is, nem csak a párt követ el öngyilkosságot, teszi értelmetlenné rengeteg ember hosszú, önzetlen munkáját, de a bizonyosságot is megerősítjük. Akkor itt újra nem nő fű utánunk hosszú-hosszú ideig. Akkor a két pártnak egyetlen alternatívája marad porondon: a Jobbik. Valójában nem az a politikai felelőtlenség, ha nem lépünk vissza: az volna politikai felelősség, ha bármilyen alkut kötnénk akár az MSZP-vel, akár a Fidesszel.

Még a politikai hisztéria nyelvén fogalmazva is belátható: elemi érdeke a magyar demokráciának, hogy semmiféle megállapodás ne szülessék semmiről. Másrészt meg ennek a manővernek amúgy sem lenne sok értelme. Az LMP szavazói felnőtt, értelmes emberek, sem okunk, sem módunk nincs arra, hogy megmondjuk nekik, kire szavazzanak. Nem rendelkezünk velük. Belátásuk szerint döntenek. Komolyan lehet gondolni, hogy a választmány vagy bármelyikünk utasítása szerint fognak szavazni? Az MSZP az LMP-re szavazó állampolgárokat tartalékos katonáinak képzeli a Fidesszel vívott hisztéria-háborújában. Mi ezzel szemben továbbra is állampolgároknak tekintjük őket.

A Fideszre egyébként valóban nem jó rábízni a kétharmadot. Semmi okunk nincs rá, hogy bízzunk bennük. De erre semmi okot nem adott az MSZP sem. Azért kövessen el az LMP politikai öngyilkosságot, hogy a Fidesz helyett Fidesz és az MSZP „megegyezéskényszerére” bízza a „demokráciát”? Miért nem volt ilyen elkötelezett a demokratikus kontroll iránt az MSZP egy héttel ezelőtt, amikor az LMP rágalmazásával és az „elveszett szavazat”-tal kampányolt? Ha ezek a szavazatok tényleg „elvesztek” volna, most végképp nemigen volna mit számolni. Miért megbízhatóbb a Fidesznél egy olyan párt, amelyik csak akkor védi a demokráciát, ha érdeke úgy kívánja? Amelyik bármikor kampányeszközzé alacsonyítja? De gondolhatunk az ORTT-ügyre vagy a frekvenciapályázatra is. Miért lenne megnyugtatóbb valamelyest az ő kezükben is tudni a demokráciát? Mi arra a garancia, hogy nem a túlhatalom megakadályozása ellenében, hanem az MSZP maradék mutyipozícióinak védelmében számolnánk fel magunkat?

Az MSZP bukása mutatja a legvilágosabban, hogy nincs az a sakkjáték a választókörzetekkel, ami megmenthetne a bukástól egy korruptnak bizonyuló és rosszul kormányzó pártot. A Fidesz, ha olyan arrogáns lesz, és olyan klientúrát épít ki mint legutóbbi kormányzásuk idején, négy év múlva megbukik.

Ezt nem csak én mondom, hanem Kis János is például. Úgy véli, a Fidesz, ha kétharmadot szerez is, nagyon nehéz helyzetbe kerül, szavazói könnyen csalódhatnak benne, mert nem lesz módjuk várakozásaikat kielégíteni: „Ilyen körülmények közt nagyon fontos lesz a Fidesz-kormány számára, hogy ne kerüljön két tűz közé. Muszáj lesz keresnie a modus vivendit a tőle balra lévő ellenzékkel, különben nem lesz képes úrrá lenni a helyzeten. Ha így jár el, akkor az együttműködést ahhoz a feltételhez lehet kötni, hogy az alkotmányos alapkérdésekben egyezzen meg a demokratikus erőkkel. A megegyezés átmentheti – vagy helyreállíthatja – a köztársasági alkotmány alapstruktúráját: a parlamentnek felelős kormányt, a többségi uralom alkotmányos korlátait és a politikai szabadságjogokat.

Ha viszont a Fidesz vezetői nem értik meg vagy nem lesznek képesek követni a helyzet parancsát, akkor az új magyar demokrácia nehezen helyrehozható károkat fog szenvedni. Alkotmányos berendezkedése eltorzul, a rendszerbe vetett bizalom tovább gyengül, és a rendszerelutasító erők közelebb kerülnek ahhoz, hogy kormányalkotó tényezővé váljanak. A legnagyobb árat azonban maga a Fidesz fizetné vezetőinek elvakultságáért. Izolálná magát, felmorzsolódna, és nemhogy 15-20 évre, talán még nyolc évre sem tudná megtartani a hatalmat. Ezt semmilyen hatalomkoncentráció nem akadályozhatná meg.

Egyszóval, más dolog szembenézni a kétharmados Fidesz-többségben rejlő veszélyekkel, és egészen más dolog a köztársaság végét, Orbán több évtizedes egyeduralmát vizionálni”.

Úgyhogy mindenki őrizze meg a higgadtságát, a humorérzékét és a felelősségérzetét. Mi is ezt tesszük. Nem lépünk vissza.