Gyárfás
18 °C
28 °C
Index - In English In English Eng

Veszélyben a választási informatika?

2010.04.08. 12:32
Több párt is az aggodalmát fejezte ki a választási rendszer informatikai biztonsága miatt. A programokért felelős hivatal szerint a rendszer biztonságos, illetéktelenek nem férhetnek hozzá.

Szerdán a Fidesz, csütörtökön az LMP és a Jobbik jelezte, hogy veszélyben látják a választási informatikai rendszer biztonságát. A jobbik feljelentést is tett, miután úgy értesült, hogy a szoftverfejlesztéssel megbízott IDOM 2000 Zrt. egy olyan marokkói állampolgár tulajdonában álló cégnek juttatta el a választási szoftverek forráskódját, amely vállalkozás nem érhető el Magyarországon, annak vezetője pedig sohasem járt az országban, így őt nemzetbiztonsági ellenőrzés alá sem vehették.

A választási rendszert felügyelő Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) közleményében leszögezte, hogy a választásokat támogató informatikai rendszer biztonságos, és megfelelő védelmi megoldásokkal rendelkezik az illetéktelen hozzáférés megakadályozására.

A választások informatikai rendszerét kifejlesztő és üzemeltető IDOM 2000 Konzulens Zrt. nyilatkozata szerint a pártok által kifogásolt korábbi alvállalkozójával, az É.B.SZ.K. Kft-vel annak eladása óta
semmilyen kapcsolata nincs. Az É.B.SZ.K. Kft. korábbi alvállalkozói tevékenysége során nem férhetett hozzá olyan releváns információhoz, amelynek birtokában a választási informatikai rendszer működését befolyásolhatná.

A KEK KH szerint a választási informatikai rendszert folyamatosan fejlesztik, a választást támogató informatikai rendszerekben alkalmazott megoldások jelentős része a választásra történő felkészülés során megváltozik a korábban használthoz képest. "Ennek köszönhetően a korábban esetlegesen szerzett információk folyamatosan elavulnak,
így ezek ismerete semmilyen biztonsági kockázatot nem jelent."

A hivatal közleménye szerint az IDOM 2000 Zrt. nemzetbiztonsági védelem és felügyelet alatt áll, így elméletileg elő sem fordulhatott volna az az eset, hogy egy olyan külföldi állampolgár férjen a választási program forráskódjához, akit nem tudnak nemzetbiztonsági ellenőrzés alá vetni. A rendszert éles üzembe állása előtt független minőségbiztosítók ellenőrzik, és tesztelik az informatikai megoldásait.

Staudt Gábor, a Jobbik jogi kabinetjének elnöke nem érti, hogy miért nem sikerült auditálni a jelenlegi választási programot, az idő rövidségére hivatkozó hivatalos választ ugyanis elfogadhatatlannak tartják, hiszen mindenki előre tisztában lehetett a normál menetrendben történő szavazás időpontjával.

Az LMP az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának összehívását is kezdeményezte az ügyben.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!