Sorbanállás lehet a második fordulóban is
A két választás között bevezetett könnyítésekről tárgyaltak a Fővárosi Választási Iroda, az Országos Választási Iroda képviselői, és azoknak a budapesti kerületeknek a jegyzői, ahol második fordulója is lesz a választásoknak.
Elhangzott, hogy az önkormányzati miniszter rendeletmódosításának köszönhetően könnyítéseket lehet bevezetni a második fordulóban. Ilyen például az, hogy többfelé lehet választani a névjegyzéket. Így meg lehet osztani a sorokat, és a szavazókörben párhuzamosan, több asztalnál tudják fogadni a szavazókat. Ennek bevezetéséről a szavazókörök külön-külön dönthetnek.
Az Országos Választási Iroda azt ajánlja az igazolással szavazóknak, hogy gördülékenyebbé tehetik a szavazást, ha a választás előtt a helyi jegyzőnél névjegyzékbe vetetik magukat vagy április 25-én korán mennek el szavazni.
Ha a második fordulóra megmaradt szavazókörökbe ugyanolyan arányban látogatnak majd a szavazók, mint az első frodulóban, akkor több helyen is fennakadásokra, azaz ismét sorbanállásra vagy a szavazás egy-két órás elhúzódására kell számítani a könnyítések ellenére is.
Az Országos Választási Iroda közzétette azoknak a szavazóköröknek a listáját (pdf), ahol problémák lehetnek. A listán kilenc budapesti (egy óbudai, egy újpesti, egy terézvárosi, egy erzsébetvárosi, egy kőbányai, egy angyalföldi, egy zuglói, egy pestlőrinci és egy kispesti), valamint egy miskolci szavazókör szerepel.
A legnagyobb tumultus Angyalföldön és Zuglóban lehet, ahol csak igazolással több mint 1800-an, illetve 1400-an szavaznak. Még a megosztott sorokat, és a folyamatos percenkénti leszavazást feltételezve is nehéz lesz ennyi embernek 13 óra alatt befejezni a voksolást.
Mivel az első fordulóban előfordult, hogy valaki végigállta a több órás sort, és csak a végén derült ki, hogy nem is ott kellene szavaznia, a helyi választási irodák emberei ismertetőket osztogatnak a sorbanállóknak arról, ki és hol szavazhat.
Ha a szavazás bármelyik szavazókörben elhúzódna és nem fejeződne be este 7 óráig, az a kampánycsend végét még egyszer már már nem befolyásolja, ugyanis az adatvédelmi ombudsman álláspontja szerint az Országos Választási Irodának kötelessége 19 órától szolgáltatni az előzetes választási eredményeket.