Szanyi Tibor választási csalásra gyanakszik
További Választás cikkek
A Fidesz és a Jobbik az országos átlagnál is több szavazatot kapott azokban a szavazókörökben, ahol sok volt az átjelentkezés, jelentette ki Szanyi Tibor, az MSZP képviselőjelöltje szerdai sajtótájékoztatóján. Kifejtette, hogy Budapesten hat olyan szavazókörről tud, ahol az átjelentkezők száma meghaladta a helyi választópolgárokét. Példaként a saját, 19-es választókerületét mutatta be: a Kassák Lajos Gimnáziumban kialakított 48-as szavazókörben a 919 helyi választópolgár mellett 1528 igazolással szavazó szerepelt a névjegyzékben.

Szanyi Tibor azt nem állította, hogy a Jobbik és a Fidesz szervezték be a lakhelyükkel távol, igazolással szavazókat, de szerinte a két pártnak szerepe volt ebben.
Szanyi Tibor állítása ugyanakkor ellentmond a számoknak, hiszen az alábbi táblázatban látható: a teljes 19-es választókerületre vonatkozó eredmények a Fidesz és a Jobbik esetében is elmaradnak az országos átlagtól. A Fidesz országosan 52,73 százalékot, a Jobbik 16,67-et szerzett.
A jobboldali pártok gyengébb szereplése a XIII. kerületben papírformát jelent: amellett, hogy jobboldali párt még soha nem tudott itt nyerni, a szomszéd, 20-as választókörzetben indult az egyetlen olyan szocialista jelölt, Tóth József, aki első fordulós győzelemmel vághat neki a másodiknak, és esélye is van az egyéni mandátum megszerzésére.
19-es választókerület (XIII. kerület) összesen | |||
---|---|---|---|
Név | Párt | Szavazat db | Szavazat % |
Dr. Szalay Péter | FIDESZ-KDNP | 10 673 | 38,33 |
Dr. Szanyi Tibor | MSZP | 10 244 | 36,79 |
Tordai Bence | LMP | 3 709 | 13,32 |
Kovács Bertalan Tamás | Jobbik | 2 222 | 7,98 |
Tarján András | MDF-SZDSZ | 996 | 3,58 |
Ha megnézzük a példaként említett 48-as szavazókört, hasonló következtetésre jutunk: a Fidesz és a Jobbik abban a körzetben is az országos átlagnál rosszabb eredményt ért el, ahova a lakóhelyüktől távol szavazókat osztották be.
48-as szavazókör, átjelentkezőkkel |
|||
---|---|---|---|
Név | Párt | Szavazat db | Szavazat % |
Dr. Szalay Péter | FIDESZ-KDNP | 896 | 47 |
Dr. Szanyi Tibor | MSZP | 404 | 21,1 |
Tordai Bence | LMP | 274 | 14,3 |
Kovács Bertalan Tamás | Jobbik | 256 | 13,4 |
Tarján András | MDF-SZDSZ | 76 | 4 |
A 48-as szavazókörben a fideszes Szalay Péter és Szanyi Tibor között valóban lényegesen nagyobb a különbség, mint a teljes választókerületben, ennek azonban van ésszerű magyarázata: a Fidesz és a Jobbik vidéki népszerűsége.
Szanyi Tibor a választási csalásra utaló tényként kezeli azt is, hogy a 2006-os választásokhoz képest sokkal többen szavaztak igazolással a választókerületében. A valóság azonban az, hogy négy évvel ezelőtt az igazolással szavazók még bármelyik kerületi szavazókörben leadhatták szavazataikat. A XIII. kerületben két teljes - a 19-es és a 20-as - választókerület mellett a belvárosi 7-es egy része is átnyúlik. 2006-ban a 19-esben 487-en, a 20-asban 679-en, a 7-es körzet XIII. kerületi részében pedig 154-en szavaztak igazolással.
Az ugyan igaz, hogy most összességében több átszavazó jutott a 19-es választókerületre, tudatos manipulációra azonban nem lehetett módja egyik pártnak sem, mivel az igazolással szavazók számára sorsolással döntötték el, hogy a kerületen belül melyik választókörzetben adhatják le voksaikat.
Azaz 2006-ban összesen 1320-an szavaztak igazolással a kerület három választókerületében, 208-cal kevesebben, mint most vasárnap, csak most mind az 1528 átszavazó a 19-es választókerületben adta le szavazatát. A helyzet sajátossága, hogy az MSZP-s Tóth József olyan fölénnyel tudott nyerni a 20-as választókerületben, hogy az ő sikerét feltehetően nem befolyásolta volna az sem, ha mind az 1528 nem XIII. kerületi lakos jobboldali jelöltre szavaz - Szanyi Tibor esetében is csak 429 szavazaton múlt a győzelem.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Republikon Intézet: csökkent a Tisza Párt előnye, hibahatáron belül a Fidesz
Ötpárti parlamentet feltételez a közvélemény-kutatás.
március 1., 17:17
- Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten
Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.
március 2., 07:02
- Belföld
Orbán Viktor a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Amit tegnap láttunk, az egy rossz dolog
A miniszterelnök elmondta, volt már részese ilyennek, de csak zárt ajtók mögött.
március 1., 18:27
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
2 órája
- Belföld
Felhős, szeles idő jön vasárnap, még várhatunk az igazi tavaszi felmelegedésre
Éjjel mínuszok röpködnek, nappal a szél rontja a hőérzetet.
március 2., 05:57
- Belföld
Orbán Viktor hamarosan megszólal, a Trump–Zelenszkij-vita is terítékre kerül
Exkluzív interjút ad a kormányfő.
március 1., 17:09
- Belföld
„A magyarok egészsége többet érdemel” – utcára vonultak az orvosok
A döntéshozóktól azt várják, hogy emeljék meg az egészségügy finanszírozását.
17 perce
- Belföld
Jön a Lex Pride, ami korántsem ígérkezik tartalom- és értéksemlegesnek
Valóságos lavinát indított el Orbán Viktor, mikor évértékelőjén üzent a Pride szervezőinek, hogy ne is bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével.
március 1., 17:03
- Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni
Szívatott mindenkit, akit csak tudott.
március 2., 08:44
- Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek
Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.
március 2., 09:44
- Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében
Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.
2 órája
- Címlapon
Nagy Márton: 2028-ra jön a 400 ezer forintos minimálbér
Varga Mihály szerint visszatérhet a gazdasági növekedés, Nagy Elek pedig tudásalapú kamarát hirdetett az MKIK gazdasági évnyitóján.
2 órája
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
5 órája
- Címlapon
Orbán Viktor: Most, amikor az amerikaiak a mi nemzeti pozíciónkban vannak, hiba lett volna föladni a politikánkat
6 órája
- Belföld
Itt a tavasz első napja, a Balatonnál már fagylalt is kapható
Megkezdődött a fagylaltszezon a tónál.
március 1., 15:43
- Belföld
Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából
A számla- és nyugtaadás mellett az online pénztárgépeket és a termékeket is ellenőrzik.
március 2., 11:59
- Belföld
Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek
Az érintett csepeliek az Indexnek elmondták véleményüket.
március 2., 13:22
- Belföld
Nyolc órás vita után minden képviselő megszavazta Győr költségvetését
Még a helyik lakosok is demonstrálni kezdtek az ülésen.
március 1., 07:11
- Belföld
Van olyan verseny, amelyet még Orbán Viktor sem nyerhet meg
Meglepő eredmény született.
március 1., 12:53
- Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump
Németországból mozgatnák át az egységeket.
6 órája
- Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk
2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.
3 órája
- Belföld
Javult a levegőminőség, de több város továbbra is veszélyben van
Folyamatosan csökken a szálló por koncentrációja.
március 1., 10:40
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
7 órája
- Belföld
„Ocsmány módon viselkedik Trump” – az ellenzék máshogy látta a Trump–Zelenszkij-találkozót, mint a kormány
A magyar politikusok sem hagyták szó nélkül a történteket.
március 1., 12:31
- Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán
A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.
március 2., 09:26
- Belföld
Meghalt egy férfi egy péceli buszbalesetben
Négyen megsérültek, egy ember súlyos állapotban került kórházba.
március 1., 13:02
- Címlapon
Az EUFOR megerősíti katonai jelenlétét Bosznia-Hercegovinában Milorad Dodik miatt
Az indokolás szerint egyre inkább próbálják aláásni az ország alkotmányos rendjét.
1 órája
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00
- Belföld
Első fokon 20 év fegyházat kapott a nyugdíjas főbérlőt agyonverő férfi
A bántalmazással felhagyott, amíg megpróbált vásárolni a sértett bankkártyájával.
március 1., 16:55
- Belföld
Népszerű színész próbált segíteni korábban a tízéves kislányt kikötöző szexuális erőszaktevőn
Elmeorvos is megvizsgálja a gyanúsítottat.
március 1., 12:49
- Belföld
A Demokratikus Koalíció feljelentést tesz hivatali visszaélés miatt
A pártigazgató kijelentette, hogy a DK nem kapott és nem költött külföldi pénzeket.
március 1., 12:55