Szanyi titkos felvételen buzdít átjelentkezések szervezésére
További Választás cikkek
Átjelentkezések megszervezésére buzdítja Szanyi Tibor, az MSZP XIII. kerületi képviselőjelöltje hallgatóságát egy pénteken nyilvánosságra került hangfelvételen, amit az angyalfold.blog.hu közölt. A felvétel állítólag még a választások első fordulója előtt készült, és Szanyi kampánycsapata tagjainak mondja, hogy ismeretségi körükben kérjenek meg elkötelezett baloldali szavazókat, hogy jelentkezzenek át a 19-es választókörzetbe.
„Azt kell mondani mindenkinek, hogy szóljon nyugodtan
a testvérének, a rokonának, a barátainak, még Budapesten belül is, hogyha teheti, kérje át magát a XIII. kerületbe, feltéve, hogy MSZP-szavazóról beszélünk. Annyit kell mondani, hogy aki teheti, ne Zuglóban, ne a Ferencvárosban, ne Karcagon, ne Zalaegerszegen, hanem a XIII. kerületben szavazzon. Főleg ha megbízható ismerősről van szó. Tehát nem általában szólogatunk, hanem akiről feltételezzük, hogy van az ismeretségi körében szintén baloldali szavazó" – hallatszik a titokban készült felvételen.
Megkerestük Szanyi Tibort, aki tőlünk értesült a hangfelvétel létezéséről, de amíg nem hallja maga is, nem akarta kommentálni. Azóta viszont nem tudjuk elérni.
A választások első fordulójának tapasztalatai alapján úgy tűnik, hogy Szanyi Tibor egyéni győzelme a lakóhelyüktől távol szavazókon múlhat a 19-es választókörzetben, mivel az MSZP jelöltje mindössze 429 szavazattal kapott kevesebbet fideszes ellenfelénél a hagyományosan szocialista fellegvárnak tekintett XIII. kerületben.
Az első forduló után viszont már nem lehet bejelentkezni a lakóhelytől távol lévő választókörzetbe, ezt már az első forduló előtt meg kellett tenni.
A 19-es választókerületben összesen 1528 igazolással szavazó szerepelt a névjegyzékben, a számukra kijelölt, sorsolással kiválasztott 48-as szavazókörben a kerület átlagához képest kiugróan jó eredményt ért el Szalay Péter, a Fidesz jelöltje. A teljes 19-es választókerületben Szalay 38,33 százalékkal megelőzte Szanyit, aki a szavazatok 36,79 százalékát szerezte meg. Ehhez képest a 48-as szavazókörben Szalay 47, Szanyi viszont csak 21,1 százalékot szerzett.
Szanyi Tibor szerdai sajtótájékoztatóján már arról beszélt, hogy választási csalásra gyanakszik, azzal érvelt, hogy a Fidesz és a Jobbik az országos átlagnál is több szavazatot kapott azokban a szavazókörökben, ahol sok volt az átjelentkezés. Azt nem állította, hogy a Jobbik és a Fidesz szervezték be a lakhelyükkel távol, igazolással szavazókat, de szerinte a két pártnak szerepe volt ebben.
"Szégyelljék magukat, akik ezt felvállalták, azok meg pláne szégyelljék magukat, akik elkezdték ezt szervezni!" - nyilatkozta az Indexnek Szanyi.
A számok ugyanakkor ellentmondanak Szanyi kijelentésének, nemcsak a 19-es választókerületben, de a jobboldal számára erősebb 48-as szavazókörben is elmaradt a Fidesz és a Jobbik is az országos átlagtól. A Fidesz országosan 52,73 százalékot, a Jobbik 16,67-et szerzett.
A 48-as szavazókör eredményeire, ahol a kerület egészéhez képest lényegesen nagyobb volt a különbség Szalay és Szanyi között, is van ésszerű magyarázat: a Fidesz és a Jobbik vidéki népszerűsége. Az átjelentkezők számának alakulása se kirívó, az idei 1528-hoz képest négy évvel ezelőtt 1320 volt a kerületben az igazolással szavazók száma.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Orbán Viktor hamarosan megszólal, a Trump–Zelenszkij-vita is terítékre kerül
Exkluzív interjút ad a kormányfő.
március 1., 17:09
- Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten
Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.
március 2., 07:02
- Belföld
„A magyarok egészsége többet érdemel” – utcára vonultak az orvosok
A döntéshozóktól azt várják, hogy emeljék meg az egészségügy finanszírozását.
17 perce
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
2 órája
- Belföld
Orbán Viktor a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Amit tegnap láttunk, az egy rossz dolog
A miniszterelnök elmondta, volt már részese ilyennek, de csak zárt ajtók mögött.
március 1., 18:27
- Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni
Szívatott mindenkit, akit csak tudott.
március 2., 08:44
- Belföld
Jön a Lex Pride, ami korántsem ígérkezik tartalom- és értéksemlegesnek
Valóságos lavinát indított el Orbán Viktor, mikor évértékelőjén üzent a Pride szervezőinek, hogy ne is bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével.
március 1., 17:03
- Belföld
Felhős, szeles idő jön vasárnap, még várhatunk az igazi tavaszi felmelegedésre
Éjjel mínuszok röpködnek, nappal a szél rontja a hőérzetet.
március 2., 05:57
- Belföld
Republikon Intézet: csökkent a Tisza Párt előnye, hibahatáron belül a Fidesz
Ötpárti parlamentet feltételez a közvélemény-kutatás.
március 1., 17:17
- Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek
Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.
március 2., 09:44
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán
A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.
március 2., 09:54
- Belföld
Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?
Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.
március 2., 11:20
- Belföld
Itt a tavasz első napja, a Balatonnál már fagylalt is kapható
Megkezdődött a fagylaltszezon a tónál.
március 1., 15:43
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
5 órája
- Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében
Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.
2 órája
- Címlapon
Nagy Márton: 2028-ra jön a 400 ezer forintos minimálbér
Varga Mihály szerint visszatérhet a gazdasági növekedés, Nagy Elek pedig tudásalapú kamarát hirdetett az MKIK gazdasági évnyitóján.
2 órája
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
7 órája
- Belföld
Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából
A számla- és nyugtaadás mellett az online pénztárgépeket és a termékeket is ellenőrzik.
március 2., 11:59
- Belföld
Karácsony Gergely: Egy uniós tagországban nem lehet betiltani a Pride-ot
A főpolgármester szerint vagy mindenki szabad egy városban, vagy senki sem az.
március 1., 07:57
- Belföld
Beindult a kormány, még az Alaptörvényt is módosítja a kábítószer-ellenes küzdelem érdekében
Lapunk megtudta, hogyan változik az alkotmány.
március 1., 08:27
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00
- Mindeközben
Valóra vált a forgatások alatt A Fehér Lótusz 3. évadának egyik felkavaró jelenete
tegnap, 18:55
- Címlapon
Orbán Viktor: Most, amikor az amerikaiak a mi nemzeti pozíciónkban vannak, hiba lett volna föladni a politikánkat
6 órája
- Belföld
Orbán Balázs öt tanulságot vont le a viharos Trump–Zelenszkij-találkozóból
Arra is emlékeztetett, hogy hamarosan rendkívüli uniós csúcs lesz Brüsszelben.
március 1., 09:59
- Belföld
Világvilágháborús bombákkal rögzítettek kerítésoszlopokat Heves vármegyében
Kerítésfelújítás közben bukkantak az eszközökre.
március 1., 09:31
- Belföld
Van olyan verseny, amelyet még Orbán Viktor sem nyerhet meg
Meglepő eredmény született.
március 1., 12:53
- Belföld
Javult a levegőminőség, de több város továbbra is veszélyben van
Folyamatosan csökken a szálló por koncentrációja.
március 1., 10:40
- Mindeközben
Lilu kipróbálná magát a Cápák között vállalkozójaként is, de Máté Kriszta nem engedi
tegnap, 17:52
- Belföld
„Ocsmány módon viselkedik Trump” – az ellenzék máshogy látta a Trump–Zelenszkij-találkozót, mint a kormány
A magyar politikusok sem hagyták szó nélkül a történteket.
március 1., 12:31
- Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán
A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.
március 2., 09:26
- Belföld
Meghalt egy férfi egy péceli buszbalesetben
Négyen megsérültek, egy ember súlyos állapotban került kórházba.
március 1., 13:02
- Belföld
Első fokon 20 év fegyházat kapott a nyugdíjas főbérlőt agyonverő férfi
A bántalmazással felhagyott, amíg megpróbált vásárolni a sértett bankkártyájával.
március 1., 16:55
- Belföld
Halálos karambol történt az M5-ösön, ketten meghaltak, mikor személyautó csapódott egy kamionba
A helyszínre több mentőegységet is riasztottak.
március 1., 06:20
- Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump
Németországból mozgatnák át az egységeket.
6 órája
- Belföld
A Demokratikus Koalíció feljelentést tesz hivatali visszaélés miatt
A pártigazgató kijelentette, hogy a DK nem kapott és nem költött külföldi pénzeket.
március 1., 12:55
- Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk
2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.
3 órája