Eleonóra
-1 °C
12 °C

Temető mellett zárta kampányát az MSZP

2010.04.09. 07:12
Változtatni kell a politikán, új baloldalt kell felépíteni, mondta az MSZP miskolci kampányzáróján Mesterházy Attila. A tisztesség napjának nevezett rendezvényen az MSZP-t érintő korrupciós ügyekről nem esett szó. A nyilvános vitát elutasító Orbán Viktorra utalva Mesterházy egy üres, Fidesz feliratú pulpitus felé beszélt, idézett a Kuruc.infóból, majd fehér lufieső hullott.

A miskolci temető szomszédságában fekvő Generali Aréna előtt messziről látszik, hogy nem egyetemi buli, vagy Anti fitness club koncert lesz, mert a bebocsáttásra várók 90 százaléka Schmuck Andor nyelvi leleményével szólva a szépkorúak közé tartozik. "Tavaly voltam Gyurcsányin, kezet fogott velem. Fölvettek videóra, föl is raktak a világhálóra. A szomszédaim egy hónapig nem fogtak velem kezet" - meséli barátainak nevetve egy idős baseballsapkás úr, aki lelkesen igyekszik bejutni az MSZP kampányzáró rendezvényére a sportcsarnok szűk bejáratán.

A többség kiöltözött a nagy eseményre. A nyugdíjas nénik kirúzsozták magukat, és láthatóan mind elmentek fodrászhoz, mert ősz hajuk világoskék árnyalatot kapott. Bent tovább erősödik az az érzés, hogy a Tisztelet Társaságának rendezvényén vagyunk. A színpadon éppen Koós János fejezi be a Kislány a zongoránál című örökzöld slágert, majd a szituációhoz abszolút illeszkedő módon azzal búcsúzik a Diósgyőriektől, hogy "Hajrá, Fradi!"

A kampányzárón MSZP-feliratú gyógyszeradagolókat osztogatnak. Mekkora ötlet.

MSZP-kampányzáró Miskolcon

A sportcsarnok dugig megtelik. A több ezres hallgatóságnak Káli Sándor, Miskolc MSZP-s polgármestere magyarázza el, miért náluk tartják a kampányzárót. Miskolc a legszebb példája annak, hogy egy gyárbezárásoktól sújtott, válságövezetben fekvő város milyen fejlődést tud elérni. Ez a polgármester szerint egyebek mellett annak is köszönhető, hogy náluk a városért dolgozó politikai erők képesek voltak az összefogásra.

A kampányzáró rendezvénynek egyébként A tisztesség napja címet adták. A legnehezebb feladatot egyértelműen Szilágyi Dezsőné, a Miskolci Egyetem docense kapta. Nagy kihívás ugyanis 2010. április 8-án újságolvasó embereknek egy MSZP-s kampányrendezvényen a tisztességről beszélni. Szilágyi Dezsőné először csak általában beszél az őszinteségről, a bizalomról, a hatalom csábításáról, majd az oligarchizmusról, aztán rátér a magánvagyonokat gazdagító közpénzek érzékeny problematikájára. Az általánostól a konkrétumok felé evezve példákat hoz: megemlíti a rendszerváltás idejének spontán privatizációját, aztán az Ezüsthajó és a Happy End elnevezésű Kft.-k példájára ugrik - aztán innen érdekes módon már nem ugrik tovább közelmúltbeli példákra a közpénzek és a magánvagyonok témakörében. A végkövetkeztetés az, hogy ha az almáskosárban van egy férges alma, amiatt még nem kell kidobni az egész kosár almát, amúgy pedig őszinte, felelősségteljes, nyílt és becsületes politikusokra van szükség.

Erre a végszóra vonul be a sportcsarnokba Mesterházy Attila, aki jó szokása szerint mindenkivel kezet fog, és hagyja magát puszilgatni. A kampánydalt kétszer is le kell játszani, mire fölér a színpadra. "Nem értünk a munka végére a kampánnyal. Jól kell szerepelni az első és a második fordulóban is, és még ekkor sem ért véget a feladat, mert változtatnunk kell a politikánkon, egy új baloldalt kell felépítenünk". Mesterházy beszéde elején végre mondott valami érdekeset, de a változtatás mibenlétét és az MSZP megújulását sajnos nem fejti ki bővebben. Inkább azonnal ráül a kampányban eddig is meglovagolt vesszőparipájára, nevezetesen a Fideszre és Orbán Viktorra.

Műszeres vizsgálatokat ugyan nem tudtunk végezni, de Mesterházy kampányzáró beszédének körülbelül 70 százaléka szólt a Fideszről, 20 százaléka a Jobbikról, 10 százaléka az MSZP terveiről, határozottan 0 százaléka pedig a szocialista szavazatokat esetleg elszipkázó LMP-ről, akit a közvélemény-kutatók többségével ellentétben Mesterházy nem vár a parlamentbe.

"A Fideszben nincs meg a változás képessége. Az elmúlt húsz évben egy dologban változtak, liberálisból konzervatívok lettek" - mondja ellenfeléről. Felemlegeti a büszke fideszes polgármestereket, például Rogán Antalt, aki saját eredményeként akarja feltüntetni a Belváros főutcájának megépítését, de azt elfelejti mondani, hogy ehhez a sikerhez kellett a kormány is, amely kiemelt projektként kezelte és támogatta a beruházást.

Ezután következik a beszéd teátrális csúcspontja. "A választási kampány, ugye, arról szól, hogy a pártok bemutatják a programjukat a választóknak, és nyilvános vitán ütköztetik álláspontjukat. Hiába kértem többször Orbán Viktort, hogy üljük le egy vitára, legutóbb azt a választ kaptam, hogy majd talán a második forduló előtt. Még jó, hogy nem a választások után akar vitázni" - háborog Mesterházy, majd odalép a színpadon egy fehér lepellel leborított valamihez, lerántja a leplet és előtűnik egy fideszes feliratú, szónoki emelvény. Innentől az üres, fideszes szónoki pulpitusnak tesz fel kérdéseket.

"A Fidesz azonnali és radikális adócsökkentéséből mára az lett, hogy az azonnali az 4-6 éven belül lesz, a radikális pedig azt jelenti, hogy folyamatos" - mondja Mesterházy. "Megkérdezném a Fidesztől azt is, milyen gazdasági ágazatokban akar tíz év alatt 1 millió munkahelyet teremteni. Miért pont tíz év, és miért pont 1 millió? Miért nem 1,3 millió munkahelyről beszélnek, és miért nem mondjuk 8 év alatt akarják ezt elérni. Ha ezek mögött a kijelentések mögött nincs semmilyen számítás, akkor ezek csak üres szólamok" - mondja a hallgatag fideszes pulpitus felé.

Mesterházy megkérdezné a Fidesz elnökétől azt is hogy tényleg olyan orwelli világot képzelnek-e el, amelyben minden választóról pontosan tudják a telefonszámát, és azt is, hogy a Fideszre vagy a komcsikra szavaz-e. Történelmi pillanat. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje a Kuruc.infóból idéz, az adta ugyanis ezt a címet a Kubatov Gábort leleplező cikkének.

MSZP-kampányzáró Miskolcon

A Jobbik kirekesztő, a demokráciát tagadó és rasszista párt, és a szélsőségek ellen az MSZP a választások utáni időszak minden napján fel fogja emelni a szavát, mondja a szónok. Mesterházynak aztán erről is csak a Fidesz jut az eszébe: miért tartják még mindig fenn az együttműködést az önkormányzatokban ezzel a szélsőséges párttal.

De mit tudunk meg az MSZP-ről a beszéd 10 százalékában? Nem sokat. Főleg nem a programról. Az MSZP a modernizáció, a demokrácia, a szabadság és az esélyegyenlőség pártja, kiszámítható és teljesíthető programmal. Mesterházy ezeket a paneleket variálja beszédében, amelyek újra és újra visszatérnek, de információval nem gazdagodnak és tartalommal sem töltődnek meg, viszont ilyen mondatokba torkollnak: "Az új politikai kultúrának arról kell szólnia, hogyan oldjuk meg az emberek problémáit, ne az acsarkodásról szóljon a politika". Köszönjük, Attila.

Mint azt már a csepeli kampánynyitón megfigyeltük, Mesterházy Attila ezekkel a panelekkel bármikor tudna kérésre 2, 5 vagy 30 perces beszédeket mondani. Szónoklata végén újra felcsendül a kampánydal, és ő csak ismételgeti, egyre emelkedettebb hangon ismételgeti ezeket a szép kulcsszavakat, majd a sportcsarnok tetejéről lehull sok száz hófehér lufi és zuhog a vörös konfettieső. Mintha a győzelmüket ünnepelnék a tisztesség napján.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!