Még a miniszterek is megbuktak
További Választás cikkek
A Csongrád megyei 1-es egyéni választókerületben, Szegeden 39,54 százalékos eredménnyel végzett a második helyen Ujhelyi István, aki a Gyurcsány-kormányban az önkormányzati és területfejlesztési tárca államtitkára volt (2006-2008 között). Ez a második legmagasabb szavazatarány, amit MSZP-s jelölt az országban elért – az egyedül győztes angyalföldi Tóth József mögött –, és csaknem húsz százalékkal meghaladta a szocialisták 20,38 százalékos Csongrád megyei listás eredményénél.
Ezzel természetesen Ujhelyi lett az elmúlt nyolc év kormánytagjai közül a legjobban szereplő egyéni jelölt (még a 3-as, szintén szegedi körzetben induló, helyben népszerű polgármesternél, a 36,23 százalékot kapott Botka Lászlónál is jobban szerepelt). A Medgyessy-, Gyurcsány- és Bajnai-kabinetek tagjai közül összesen 14 miniszter és 12 államtitkár indult el egyéni mandátumért. Az eredményeik 14,34-39,54 százalék között változtak, és közülük többet még a Jobbik-jelölt is megelőzött.
Honvédőnek lenne kín
Ha csak a százalékos eredményt nézzük, a legrosszabb teljesítményt Vadai Ágnes honvédelmi államtitkár nyújtotta, akinek a 14,34 százaléka Varga Mihály és a jobbikos Boros István mögött csak a harmadik helyre volt elég Karcagon. Főnöke, Szekeres Imre honvédelmi miniszter sem remekelt: ugyancsak Jász-Nagykun-Szolnok megyében, a jászapáti választókerületben 18,91 százalékkal szintén csak harmadik lett. A mandátum sorsa mindkét egyéni körzetben eldőlt, így ők már javítani sem tudnak.
Vadai ráadásul a szocialisták területi listán elért teljesítményéhez képest is rosszul szerepelt. Az MSZP a megyében 17,88 százalékot kapott, Vadaira ennél 3,54 százalékponttal kevesebben szavaztak (Szekeres viszont egy százalékkal felülmúlta a párt megyei teljesítményét). A karcagi államtitkárnál azonban voltak a pártjukhoz képest sokkal rosszabbul teljesítő jelöltek is az országos ismertségű szocialista politikusok között.
Szavak, tettek, eredmények
Ezt a kétes dicsőségű listát az encsi körzetben induló MSZP-szóvivő, Nyakó István vezeti. Rá a szavazóknak mindössze 12,76 százaléka voksolt – a jobbikos jelölt is majdnem kétszer több szavazatot kapott –, miközben a párt Borsod megyei listáját 18,9 százaléknyian választották (persze mindenhol pontosabb lenne a kép, ha azt néznénk meg, hogy a pártra az adott egyéni választókerületben hányan szavaztak, a választás.hu-n azonban csak szavazóköri bontásban vannak meg ezek az eredmények, választókerületiben nem találtuk őket).
A szocialisták másik szóvivője, Budai Bernadett viszont lényegében pártja fővárosi átlagát hozta, 24,86 százalékot kapott a listás 25,33 százaléktól alig elmaradva. Nyakó mögött a budapesti belvárosban (7. számú egyéni körzet) 20,49 százalékot kapott Steiner Pál következik, az ő eredménye 4,84 százalékkal marad el a párt budapesti listás teljesítményétől.
A pártjához képest legrosszabbul szereplő volt kormánytag Katona Tamás pénzügyi államtitkár lett (Budapest 18. egyéni választókerület), aki 21,22 százalékos eredménnyel zárt, ami 4,11 százalékkal rosszabb az MSZP-lista 25,33 százalékánál. A Szerencsen induló Ficsor Ádám (B.-A.-Z. 11. egyéni körzet) 16,69 százaléka 2,21 százalékkal volt rosszabb a pártlistás eredménynél. A 17 százalék alatti szavazataránnyal egyébként ő volt Vadai után a második legrosszabbul szereplő kormánytag.
Még öten egyötöd alatt
Az elmúlt nyolc év kabinetjeinek további öt olyan tagja van, aki egyéni körzetben nem szerezte meg a szavazatok húsz százalékát sem (Juhász Gábor volt belügyi államtitkárnak éppen sikerült 20 százalék fölé kerülnie Pásztón). Szabolcsban Veres János volt pénzügyminiszter mindössze 17,65 százalékot, Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter 18,17 százalékot kapott, Szentendrén Szabó Imre környezetvédelmi miniszter 17,37 százalékot.
Békésben Varga Zoltán önkormányzati minisztert az orosházi körzetben szavazók 19,99 százaléka, Veress József volt MEH-államtitkárt a szeghalmiak 17,82 százaléka támogatta. A névsorban szereplők közül Veress és Szabó kissé rosszabbul szerepelt, mint a pártja a megyében, Juhász viszont 3,33 százalékkal jobban.
Halványvörös Pest
Jelentősen meghaladta az MSZP listás eredményét a szocialisták több budapesti indulójának szavazataránya. Arató Gergely több mint 7 százalékkal volt jobb, mint a pártja (32,48 százalék), és Hiller István is több mint öt százalékkal többet (30,6 százalékot) kapott. Elfogadhatóan szerepelt a két újpesti jelölt: Kiss Péter eredménye csaknem öt (30,05 százalék), Csizmár Gáboré (27,87) két és fél százalékkal volt jobb a fővárosi listás aránynál. Több mint két százalékkal volt jobb Burány Sándor (29,13) és a már visszalépett Avarkeszi Dezső (28,68) teljesítménye is.
Pécsen Szili Katalin volt házelnök, Budaörsön Keller László volt közpénzügyi államtitkár teljesítménye volt öt százalékkal jobb, mint az MSZP baranyai, illetve Pest megyei listájáé. Győrben Molnár Csaba közlekedési, majd kancelláriaminiszter nyolc százalékkal volt eredményesebb a pártjánál (24,85, illetve 16,87 százalékok), Veszprémben Pál Béla volt turisztikai államtitkár, Somogyban Lamperth Mónika volt belügyminiszter több mint hat százalékkal (24,99 és 18,81, illetve 26,44 és 19,74).
Nem a név számít
A húzóneveknek várt jelöltek egy része nemcsak az MSZP-nél szerepelt le. A Jobbik budapesti egyéni indulói közül Pörzse Sándor (6,95), Balczó Zoltán (7,03), Dúró Dóra (6,55) és Novák Előd (7,78) eredményei elmaradtak a párt 10,84 százalékos budapesti átlagától. Gaudi Nagy Tamás viszont csaknem másfélszer több szavazatot kapott, mint a pártlista (14,32 százalék), és több mint két százalékkal jobb volt Szegedi Csanád eredménye (13,24 százalék) is.
Annak ellenére, hogy a Civil Mozgalomnak nem sikerült az országos politikába betörnie – az 1 százalékos határt sem tudták átlépni –, Seres Mária csaknem 10 százalékos eredményt ért el az egyik nyíregyházi szavazókörben. A kisebb pártok egyéniben induló meghatározó szereplői közül ő érte el a legjobb eredményt. Az EP-választáson még induló MCF-Roma Összefogás egyetlen jelöltjeként Kolompár Orbán Ózdon 2,32 százalékot szerzett. Torgyán József, a nevével fémjelzett párt jelöltjeként Csongrádon 2,71 százalékkal zárta. Az Összefogás Pártot gründoló monoki polgármester, Szepesi Zsolt László 4,33 százalékot kapott, a SZEM jelöltjeként induló, büntetőügyben is érintett Földesi Szabó László 1,93 százalékkal végzett Pakson.
750 alatt
Ha már büntetőügyek: a Scienet-ügyben elhíresült Leinemann Zsolt Debrecenben 2,21 százalékot szerzett, a kertjét árammal védő Szoboszlai Barna a tiszaújvárosi választókerületben 2,07 százalékkal zárt. Nekik, bár a 750 ajánlószelvényt sikerült megszerezniük, még ennyi szavazó sem jött össze: Földesi-Szabó 539, Szoboszlai 622 szavazatot kapott (utóbbi ennek ellenére megelőzte a munkáspárti és a szocdem jelöltet). Egyébként a korábban említettek közül Torgyán és Kolompár szintén 750 alatt maradt. A szociáldemokraták legismertebb politikusának, az eddig MSZP-frakcióban ült Kapolyi Lászlónak 3,69 százalék jött össze.
Kormánytagok a múltból
A választáson a nem Fidesz-jelöltek között a korábbi évek három minisztere és két államtitkára is indult egyéni körzetben. A Horn-kormányban miniszterkedő Keleti György Kisbéren 30,47 százalékot szerzett – a párt megyei listája 23,39-et –, Suchman Tamás Somogyban 19,94-et (a lista 19,74-et). A szintén a Horn-kormány idején államtitkárkodó Szabó Zoltán – aki várhatóan szintén visszalép – 24,39 százalékot szerzett a budapesti 10-es egyéni körzetben.
Nógrádi László, az Orbán-kormány volt közlekedési minisztere függetlenként 15,97 százalékos eredményt ért el, míg Pusztai Erzsébet, aki szintén az Orbán-kormányban volt egészségügyi államtitkár, a budapesti MDF-átlaggal lényegében megegyező 4,63 százalékot kapott.