Nem aludt el állva Szőcs Géza

Itt állok Újbudán az MSZP-Fidesz-háború legnagyobb tankcsatáinak helyszínén, a polgármesteri hivatallal szemközti Újbuda Galériában: jobbról Hoffmann Tamás polgármester, a Legnagyobb Homlokú Fideszes címének büszke birtokosa, középen Szőcs Géza kulturális államtitkár, balról, egy távoli sarokban, pedig Molnár Gyula, a bukott MSZP-s polgármester, olyan tekintettel, ami átégetne egy 15 centiméter vastagságú falikárpitot is. Pedig fénykorában neki volt a legcsintalanabb huncutpincér-nézése az egész baloldalon.

A politikusok mögött lóg a gobelin, ami miatt ilyen sokan trécselünk ebben a furcsa, átjárószerű helyiségben. A címe Európa fényei, és nem tudnék szebben beszélni róla, mint a meghívó:

A kiállítás címadó egyetlen darabja egy 9,5 négyzetméteres falikárpit, amelyet a művészek Földünk műholdas fotója alapján készítettek teret és időt, múltat, jelent, jövőt magába foglaló szándékkal. Egy jellegzetes és tradicionális európai műfajban, a falikárpiton összpontosulnak európai létünk alapeszméi többek között különböző nyelveken megidézve a társadalmi szerződés gondolatait.

Teltház, szőnyeggel

„Tér és idő egyszerre! A társadalmi szerződés szelleme a szőnyegen!” – csettintettem a meghívót olvasva, és azonnal elindultunk a megnyitóra. Naivul azt képzeltem, hogy az európai szellemiséget megidéző szőnyeg nem fog tömeghisztériát kiváltani. Ehhez képest a helyszínre érve alig találtunk állóhelyet. Igazi, békebeli megnyitóhangulat volt, a vidám csacsogás mögött lappangó izgalommal, hogy lesz-e fehérbor is, és az államtitkárra tekintettel beruháztak-e szendvicsekbe.

A műalkotás egy, az éjszakai Európáról készített űrfotó szőnyegbe szőve, világító városokkal és bónusz „Európa elrablása” motívummal plusz mindenféle fundamentális szabadságjogokat megidéző feliratokkal, és 15 textiles szőtte kalákában.

Elmaradt ölelés

A tömegben ott van Fehér László, a nagymenő festő, Feledy Balázs művészettörténész, akinél kevés magyar ember nyitott meg több kiállítást, Zsigmond Attila egykori MDF-képviselő, a Budapest Galéria igazgatója és még vagy száz tapasztalt pogácsapusztító. Molnár Gyula olyan bánatosan figyeli a fideszes viháncolást, hogy legszívesebben megölelnénk szegényt. Sokáig szomorúan és beletörődve néz, mint Teréz anya az unokahúgát üldöző óriásmajomra, aztán látszik, hogy felhorgad benne a harci szellem, és a tekintete egy ideig a régi huncut főpincért idézi, hogy pár másodperc múlva megint kihunyjon.

Hoffmann Tamás kezdi a beszédek sorát, miután egy kerületi diák elszavalta a Himnuszt. Egy biztos: az amerikai médiatanács nem az újbudai polgármester reppelése miatt fogja elítélni Magyarországot. Medgyessy Péter szelleme lengi be a termet, főleg, mert Hoffmann a forma mellett a tartalomnak sem mestere, ráadásul kábé annyira izgatja fel a mögötte lógó gobelin, mint Semjén Zsoltot az ingyen gyantáztatás. Még a slusszpoénnak szánt Egry József-idézetet sem tudja rendesen felolvasni, pedig a névelővel együtt hat szóból áll. Újbuda Ice-T-jének sikerül az a bravúr, hogy még ez a közönség sem tapsolja meg, hiszen jön Szőcs Géza, a Legfőbb Kultúrirányító.

Webkettes kormányzás

Szőcs halk, dünnyögő, úgynevezett költőhangon szólal meg, ezért mindenki azt hiszi, hogy valami nagyon mély és érzékeny dolgot fog mondani. Ehhez képest felolvas egy Wikipédia-szócikk jellegű szöveget a kiállítást összehozó Magyar Kárpitművészek Egyesületéről. Később belerázódik, és átvált normális megnyitószövegre. Az államtitkárnak az a pechje, hogy kicsit előrehajtja a fejét az olvasáshoz, és mivel szemből nem látszik a nyaka, a szakálla viszont a mellkasára támaszkodik, az összhatás megtévesztően olyan, mintha állva elaludt volna. De egyáltalán nem.

Szőcs egyébként remekül öltözködik, az öltönye is megyőző, pedig nem modellalkat, a hozzá választott slank dizájncipő pedig a Fidesz-kormány eddigi legkellemesebb meglepetése.

Nem is alhat, mert amint vége a szövegeknek, megrohanják a nyalizók. Percekig kavarog körülötte a csillogó szemű minitömeg, egész hihetetlen, de még ajándékokat is dugdosnak a kezébe, van közte bor is meg műalkotásgyanús csomag is.

Rokiparti a szövőszéken

A 11 alkotó közben csoportképet alkot a gobelin előtt. Vészesen elnőiesedett a textiles szakma, 10:1-re nyernek a nagy tömegtől láthatóan felvillanyozódott művésznők. Tény, hogy a gobelinezés még a képzőművészeteken belül sem a rock and roll szinonimája, ritkák az ilyen pillanatok.

Molnár Gyula a terem távoli sarkából figyel bágyadtan, ő a sas, akinek egy pulyka foglalta el a vadászterületét, de a Szőcs körüli pukedlizés felpaprikázza. Odakúszunk mögé, éppen azt mondja félhangosan, hogy „most kell sorba állni, most kell pénzt szerezni.”

„Ezt nevezem pezsgő művészeti közéletnek!” – rikkantom, és gyorsan távozunk.