Schmitt Pál napi fél órát tárogatózik
További Belföld cikkek
- Pályahiba miatt nem jár a 3-as metró egy szakaszon
- Mikulásruhát és párásítót lopott a betört kirakatból egy kenderesi férfi
- Egy dologban egyetértenek a történészek: valami nem stimmel a karácsonnyal
- Újabb közös előterjesztéssel rukkolt elő Karácsony Gergely és Vitézy Dávid
- Lázár János beköltözik Hajdú Péterhez, kényes kérdésekre ad választ
Schmitt Pál köztársasági elnök korát meghazudtoló fáradhatatlansággal járta végig első országjáró körútjának első állomásait Miskolcon. Igyekezett mindenhol a legkedvesebb, leghumorosabb lenni mindenkivel. Miskolcra hátrányos helyzete és a térséget érintő árvíz miatt esett a választás.
A jelenlegi elnök országjárója azért más, mint Sólyom Lászlóé volt, mert Sólyomét úgy kellett kialakítani, hogy lehetőleg ne kelljen szocialista városvezetőkkel találkoznia. Ezért választották a nemzeti park tematikáját (ami igencsak jól állt neki), de Schmittnek ilyen gondja már nem volt.
Hát, szóval van baj
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlésen reggel tízkor fogadták az elnököt, ahol a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület tagjai - autentikus öltözetű botfaragó, kosárfonó és teknővájó bácsik, hímző asszonyok - várták az aulában. Velük inkább Makray Katalin foglalkozott, akinek férjével párhuzamosan másik helyszíneken zajlottak a saját országjáró programjai aznap. Makray asszony sokkal aktívabbnak tűnik, mint eddig bármelyik first ladynk: csütörtökön meglátogatott egy iskolát, egy óvodát, megismerte a lyukóvölgyi családsegítő programot és a Pannon-tenger Múzeum munkálatait.
A BAZ-megyei közgyűlésen a helyi pártok képviselői mondtak beszédet az elnöknek címezve. Szegedi Márton, a Jobbik miskolci frakcióvezetője kemény szavakat intézett hozzá. “A miskolci emberek elkeserítő sorsát helyezem Schmitt Pál szívére” – mondta. “A vizsolyi bibliát ellopták, a gönci gyümölcsfákat eltüzelik, bűnözésből élő, sötét tömegek lepik el a környéket. Nagy az elvándorlás, sok a 20-25 évre eladósodott önkormányzat, a fiatalok pedig nem tudnak elmenni szórakozni úgy, hogy ne zaklassák őket. A Fidesz kormány eddig cseppet sem javított a helyzeten, megyénk a polgárháború szélén áll” – fejtette ki. A jobbikos frakcióvezető azt kérte az elnöktől, vesse latba tekintélyét az ügyben, hogy a segélyek ne jelentsenek alternatívát a munkának, és hadd épülhessen Miskolc-Kassa autópálya.
Az MSZP helyi frakcióvezetője, Kormos Dénes is kritizálta a kormányt: “Vannak bőven ígéretek, de az emberek ebből semmit sem éreznek.” Akinek van munkája, az is minimálbéren van bejelentve, de sokan inkább elköltöznek innen. Szelíden azt javasolta, ne egymásra mutogassanak a politikában, hanem használják inkább ki az eddig parlagon hagyott magyar társadalmi tőkét.
Kriza Ákos, a város fideszes polgármestere szerint Miskolc egy állatorvosi ló, a krízis jobban sújtotta, mint más területeket, a társadalmi feszültség itt nagyobb, a romák problémája megoldatlan, a gazdaság szétesése és strukturálatlansága miatt pedig elképesztő méretű a munkanélküliség. Adóságspirál, befejezetlen beruházások, félrecsúszott projektek, a város nem élt a kiváló lehetőségeivel - sorolta a jól ismert fogalmakat.
Egyszer egy szép napon
Schmitt Pál minden felszólalásának az együttműködés hirdetése adott keretet, néha cifrázta is: “sok kicsi összefogásból lesz egy nagy összefogás” - mondta egyszer. A közgyűlésen azzal kezdte beszédét, hogy azért jött, mert Budapestről nem látszanak az ország problémái: “Nem minden olyan szép, mint ahogyan a Sándor Palota teraszáról látszik” - állapította meg. Az elnökségből adódó népszerűségét arra kívánja felhasználni, hogy rávilágítson a problémákra.
Persze nem mindenki volt elájulva az elnöki felszólalástól. Egy jobbikosokkal beszélgető férfi a gyűlés után a folyosón fennhangon, csúnya szavakat sem nélkülözve (“picsa”) jegyezte meg, hogy Schmitt összekeverte a beszéde lapjait, és szerinte el sem olvasta azt az anyagot, amit a város összeállított neki a helyi gondokról. Ez bizonyára nem így volt, csak neki nem volt szimpatikus az emberek embere.
Schmitt Pál tanításai
Schmitt Pál önbizalma lehengerlő és példamutató. Ebből próbált csipetnyit átadni egy “rendhagyó osztályfőnöki órán” a miskolci Földes Ferenc Gimnázium végzős diákjainak. “Van egy jó hírem: az óra végén nem lesz feleltetés” - kezdte az órát egy poénnak szánt felütéssel Schmitt. A mondata több sebből vérzett, mert osztályfőnökin amúgy sem szoktak felelni, és aztán mégis kihívott három tanulót a katedrához. Egy fiútól az első sorból azt kérte, kezdjen el vele beszélni egy tetszőleges nyelven, amin tud, és figyelje meg, hogy az elnök fog majd tudni rá válaszolni. A fiú angolul és franciául beszélgetett vele.
Olyan dolgokra akarja felhívni a diákok figyelmét Schmitt Pál, mint a szép magyar beszéd és írás (az idegen szavakat száműzné a beszédből), és nagyon fontosnak tartja a testedzést. “No pain, no gain” - mondta el a gyerekeknek az ő nyelvükön. “A mai fiatalok nem beszélnek szépen és nem írnak szépen. Rövid sms-ekben kommunikálnak” - villantotta meg szigorát. Úgy véli, sokkal szebb egy memoritert elmondani, mint küldeni egy pár szavas sms-t angol kifejezésekkel, ahogy ezt a mai fiatalok teszik. Bejelentette, épp azon dolgoznak, hogy díjat alapítsanak a magyar nyelvért, a díj egy ezüst toll lesz, és készül egy új nagy magyar szótár.
Schmitt saját példáján keresztül hirdette az életig tartó tanulás fontosságát: “Elkezdtem tárogatózni tanulni, napi fél órát tárogatózom, görög nyelvleckéket veszek, és karácsonyra egy tangóharmonikát kértem” - mondta el a diákoknak. A nyelvtanulás a hobbija, és bár mostanában a Biblia a kedvenc könyve, eddig a szótárak voltak.
Meglepett azzal, amilyen hévvel a külsőségek fontosságát ecsetelte a diákoknak. “Óriási fogyókúrába kezdtem, van rajtam három kiló, nem engedhetem meg magamnak” - mondta elszántan. Örült annak, hogy a teremben nem látott túl sok elhízott embert, illetve az illatukat is kellemesnek találta, és kihívott egy számára tetszetős, lila felsős lányt, akiről úgy vélte, biztosan sportol, látszik az alakján. “Mit sportol? ” - kérdezte. “Régebben fociztam” - válaszolta a lány. Ezzel nem volt megelégedve az elnök, szerinte a sport heti két edzésnél kezdődik. Figyelmeztette a lányt, hogy vigyázzon, mert most még szép, de ez múlandó. “A magyar gyerekek 60%-a nem csinál semmit” - mondta ezután a gyerekeknek. A megfelelő magatartás pedig annyira fontosnak tartja, hogy az egyik unokájával most két hétig nem beszél, mert hármast kapott magatartásból.
Miskolci kisipar
A következő állomáson Szilvási János autószerelővel találkozott az elnök, aki inkább nézett ki jóképű, amerikai filmszínésznek az ötvenes évekből, mint autószerelőnek. Szilvási úr nem ismerte korábban személyesen az elnököt, a polgármesteri hivatalból kapta a felkérést, hogy műhelyébe látogatva a helyi kisvállalkozót mutassák be. Szilvási úr igyekezett összefoglalni problémáit az elnöknek: nem jó a tanulóképzés, a fiataloknak büdös a munka, és nagyon drágák a célszerszámok. Egy féktalpszabályzó például 500 ezer és egymillió között mozog, az üzeme bővítésére negyven millió forintra lenne szüksége, ezért pályázott az új Széchenyi tervre is.
Zsolca
Schmitt megértően bólogatott, majd tovább indult a tavaly árvíz sújtotta Felsőzsolcára, ahol a falu szélén vártak rá. Hogy miről beszélgetett a polgármesterekkel és a helybéliekkel, azt nem hallottam, mert a fotósok és a testőrök elállták az utamat. Egy nyolcvan éves helybéli bácsival beszélgettem közben. “Jó, hogy itt van a Schmitt Pál, mert a fókuszt ránk irányítja” - mondta. Hogy ez anyagiakban is meglátszik-e, arról nem erősített meg, de azt mondta, jól esik nekik egy kis törődés. Eddig pechjük volt, mert Kolontár elvonta róluk a figyelmet - vélekedett, és megmutatta, hogy 1974-ben meddig ment fel a víz a falu szélén, és mégsem lett árvíz, mert akkor még nem volt beépítve az ártér. "Hiába raktam alá bitument, mégis feljött a parketta" - emlékezett vissza.
Azon a helyen álltunk, ahol jövő pénteken megindulnak az árvízi munkálatok, amikre körülbelül 5-7 milliárd forintot szán a kormány.
Boss
A Robert Bosch Energy and Body Systems miskolci üzemét, az utolsó állomást látva leesett az állam. Mintha nem Magyarországon lettünk volna, pláne nem keleten. Szervezetten folyt a munka az 1800 főt foglalkoztató gyárban, amit tavaly 550 fővel bővítettek. Az egyik sor műszakvezetője bemutatta az elnöknek, hogyan gyártanak generátorokat, Max Nitzsche igazgatóval a gigantikus üzem működéséről beszéltek, majd Schmitt Pált sikerült rávenniük, hogy próbálja ki az egyik népszerű terméküket, az e-bike-ot (elektronikus bicikli), amit amit a kínai piacra gyártanak. A legtöbb megrendelés Kínából jön - tudtuk meg egy munkatárstól.
Bevallom, én nem mertem volna felülni az e-bike-ra úgy, hogy közben mindenki engem figyel, és még ki se próbáltam soha, de a sportos Schmitt Pál egyből igent mondott a kihívásra. Az elnök úr majdnem elütötte a Magyar Nemzet fotósát, de az épp olyan fürgeséggel tért ki az e-bike újából, mint ahogy elé ugrott az objektívével. A nap végén a Bosch gyár egyik tárgyalójában téliszalámis falatkákkal és mini képviselőfánkokkal láttak minket vendégül, ahol végre hallottam a nap első poénját az egyik jól öltözött német úrtól: “Én vagyok német, a feleségem brazil, de a kutyám magyar” - nevetett.
Azt képzeltem, az elnöki országjárás olyan lesz, hogy Schmitt Pál elvegyül a helybéliek között, akik szeretettel mondják el nekik problémáikat, virágokat hoznak, de ilyen rész sajnos nem volt. A protokolláris és terrorelhárítási kötöttségek eleve nehézzé tették volna, hogy ilyen fogadóórát tartson.
Az elnök országjárásának következő állomása Veszprém megye lesz jövő hónapban, valószínűleg Kolontár miatt.