Siófok 300 millió forintos uniós támogatást nyert a város víztornyának felújítására, a beruházás a tervek szerint a nyári szezonra elkészül - tájékoztatott Balázs Árpád, Siófok polgármestere.
A polgármester elmondta, Siófok korábbi pályázatát tavaly év elején elutasították, ez ellen fellebbezett, majd újabb pályázatot nyújtott be a város.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség most arról tájékoztatta a várost, hogy a Dél-Dunántúli Operatív Program révén ezúttal sikerült az összköltség 71 százalékát kitevő, 300 millió forintos támogatást nyernie az időközben önerőből megkezdett beruházáshoz. A felújítás 420 millió forintba kerül.
![D DEM20100910052](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/193/1932/19327/1932706_0f46ebba87825bf565e78e5f04db2a37_wm.jpg)
A város főterének közepén álló víztorony csaknem százéves, helyi védettséget élvező ipartörténeti emlék. Műemlékké nyilvánítását Siófok kezdeményezte, addig is védetté téve az építményt.
A víztorony glóbuszában a felújítás során két szintet alakítanak ki egy kávézóval, valamint egy forgó kilátóval, ahová panorámalifttel lehet majd feljutni. A helyi Tourinform-iroda az építkezések befejeztével ismét a víztorony lábánál nyithatja meg kapuit.