Megújulás, újjászületés, küzdelem, küldetés, de hogyan?

Az intézetünk holdudvarába tartozó megfigyelők egy része úgy érzi, Orbán Viktor az utóbbi időben kevesebbet mond sorsfordítónak szánt beszédeiben, mint régebben. Általában véve úgy gondoljuk, ezek a meglátások nem fedik a valóságot. A miniszterelnök soha nem arról volt híres, hogy végeláthatatlanul sorolja a konkrétumokat. Szövegeit mindig képekkel tűzdelte tele, felépítésük pedig úgy nézett ki, hogy a rendelkezésre álló idő kétharmadában-háromnegyedében a végrehajtott vagy küszöbön álló döntések ideológiai megalapozását ismertette, és csak a vége felé következett néhány fontos momentum.

A február 7-ei, sorrendben immár tizenharmadik országértékelés azonban minden korábbinál több általánosságot és minden korábbinál kevesebb kézzel foghatót tartalmazott. Egymást követték a közmondások, idézetek, költői képek, a miniszterelnök az utóbbi években megszokottakkal ellentétben sokat viccelt, egyszerre tűnt felszabadultabbnak és rejtélyesebbnek, mint az ellenzékben előadott szövegek idején.

Elmondta, mi volt 2010-ben, azt is, mi lesz 2011-ben és az azt követő években 2014-ig, de hogy a megújulást – amely nem más, mint újjászületés, küzdelem és küldetés – hogyan fogjuk elérni, arról nem sokat hallhattunk. Orbán az alkotmányozás szükségességének megindoklásán túl az államadósságnak üzent hadat, annak csökkentése miatt vezették be szerinte a válságadókat, azért lépték meg a magánnyugdíjpénztári vagyonok államhoz folyatását, az arányos személyijövedelemadó-rendszer bevezetését, azért jön majd, ami jön.

A leszűrhető lényegi mondanivalóból vajmi keveset bírtunk összeszedni:

Lesz még elszámoltatás, mert a nép ezt akarja. Orbán szinte teljes mondatokat idézett tavalyi évértékeléséből, ami a szétesésről szólt, arról, hogy milyen önző felelőtlenség tette tönkre az országot. A gazdasági világválság okozta és a rossz kormányzásból származó károkat összemosta, szerinte mindkettő ugyanannak az önző gondolkodásnak az eredménye.

2014-re érezhetjük a leghamarabb, hogy javul az életszínvonal. Ezzel összefüggésben érzékletesen előadta, hiába akarják sokan, hogy gyorsan jobb legyen az életük, erre várni kell, ezért dolgozni kell, és nem is biztos, hogy nagyon könnyű lesz.

Mindenkinek dolgoznia kell. Ezt a gondolatot fejtegette a leghosszabban. Itt világossá vált: határozott lépésekkel el szeretnék érni, hogy akit lehet, kortól és nemtől függetlenül visszavigyenek a munka világába. Azt nem bírja el az ország, hogy vannak, akik nem dolgoznak, pedig képesek lennének rá. Ezek arra is utalhatnak, hogy a rokkantnyugdíjazási és a segélyezési rendszer szigorításával, a segéllyel szerezhető jövedelem és a munkabér közötti rés tágításával arra ösztönöznék az embereket, hogy minél többen keressenek munkát. Hogy csak a valóban rászorulók alatt feszüljön a szociális háló. Ebből tehát valószínűsíthető, hogy a február végére ígért intézkedéscsomagban minek lesz nagy szerepe.

Most vagy soha. Drámai képekkel érzékeltette, hogy az ország nagyon rossz helyzetben van, nem számíthat tovább a külföldi támogatásra, részben mert nem tartozunk az euróövezethez, amit úgyis megmentenek, részben meg mert a hitelek egyre drágábbak. A magyar adósságot törleszteni, gyorsan csökkenteni kell. Ha az ország most nem szedi össze magát, apokalipszis lesz.

Nagjából ennyi. Elemzőink tisztában vannak vele, sokat számít, hogy a beszédek kik előtt, milyen körülmények között hangzanak el. A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület vendégeként Orbán Viktor az övéi között van. Úgy érezheti, az a feladat, hogy lelki-szellemi táplálékot nyújtson. Elképzelhető: nem is kellett volna arra számítanunk – a piacokkal egyetemben –, hogy tényleg megtudunk valamit az előttünk álló évről. De ha már így alakult, megvárjuk akkor a február végét.