További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Havazás várható Magyarország egy részén
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
Vágó Gábor, az LMP képviselője és az MSZP-frakció tagjai is kivonultak kedden az ülésteremből, amikor a parlamentben kedd délelőtt megkezdődött az új alkotmány szabályozási elveiről szóló határozati javaslat tárgyalása.
A Lehet Más a Politika politikusa napirend előtti felszólalása után állt fel és hagyta el egy emberként az üléstermet (Vágó egyedül volt az ülésteremben LMP-s, párttársai a frakcióirodában tartózkodtak ekkor). Minderről Tumblr-en vezetett blogjában írt Vágó.
Később Schiffer András frakcióvezető mégiscsak csatlakozott a parlamenti vitához, és felszólalásában részletezte, hogy az LMP szerint mik az alkotmányozási folyamat demokratikus feltételei. “Nem az a kérdés, hogy az LMP részt vesz-e az alkotmányozási folyamatban, hanem az emberek részt vesznek-e az alkotmány mögött álló széles társadalmi konszenzus kialakításában.”
Az MSZP-sek látványosabban, csoportosan vonultak ki. Ők egyébként már korábban kinyilvánították, hogy ha nem változnak a jelenlegi feltételek, akkor nem vesznek részt az alkotmányozásban.
Tóbiás József, az MSZP frakcióigazgatója kivonulásuk után elmondta: "a Fidesz ellépett saját alkotmánykoncepciója mellől", mivel Lázár János, a vezető kormánypárt frakcióvezetője és a KDNP-s Harrach Péter módosító indítványa a napirenden lévő - az alkotmány-előkészítő eseti bizottság által benyújtott - határozati javaslatot nem tekinti tárgyalási alapnak. Így nem tudjuk, miről szól a vita - jelentette ki. Hozzátette: amíg a kormánypártok nem nyújtják be az új alkotmányra vonatkozó javaslatukat, és nem döntenek a szocialisták által feltételül szabott kritériumokról, nem tudnak részt venni a vitában.
Az MSZP törvényjavaslatban kezdeményezte, hogy az új alkotmány csak akkor léphessen hatályba, ha azt két egymást követő Országgyűlés kétharmados többséggel, változatlan tartalommal elfogadja. A Mesterházy Attila pártelnök, Lamperth Mónika és Bárándy Gergely képviselők által jegyzett indítvány emellett kimondaná, hogy az új alkotmány szabályozási elveit rögzítő határozati javaslat elfogadásához a parlamenti képviselők négyötödének szavazata szükséges.
A három szocialista politikus ismét beterjesztette az új alkotmány társadalmi egyeztetéséről szóló javaslatát is. Ezt az indítványt tavaly októberben már egyszer benyújtotta az MSZP, de akkor nem vették tárgysorozatba. Ez rögzítené, hogy az új alkotmány és az alapelveit meghatározó határozati javaslat tervezetéről jogosultak véleményt nyilvánítani az érdekvédelmi szervezetek, köztestületek országos szervei és érdekegyeztető fórumai, valamint azok a társadalmi szervezetek, amelyek tevékenysége valamely alapvető jog védelmére vagy valamilyen közérdek érvényre juttatására irányul.
Mesterházy Attila vasárnap sajtótájékoztatón közölte, hogy az MSZP csak akkor tér vissza az alkotmányozáshoz, ha a kormánytöbbség elfogadja javaslataikat, illetve ha a folyamatot fél év múlva elölről kezdik.