Lecsengett az infuenzajárvány

2011.02.23. 14:56
Az elmúlt héten már kevesebben fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, mint egy héttel korábban. Huszonöt haláleset hozható összefüggésbe a járvánnyal.

Az országban egyedül Csongrád megyében regisztráltak több influenzaszerű megbetegedést. Két megyében nem változott, tizenhétben pedig csökkent az influenzások száma.

A hetedik héten kevesebben fordultak orvoshoz influenzás panaszokkal, így a járvány terjedésének múlt héten tapasztalt lassulása mellett mostanra a megbetegedések száma is csökkent.

Influenza miatt már 12 százalékkal kevesebben kerültek kórházba, mint egy héttel korábban. Ezzel együtt az intenzív osztályon ápolt, illetve gépi lélegeztetést igénylő betegek száma is csökkent.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) huszonöt olyan halálesetről tud, amelyik összefüggésbe hozható influenzás megbetegedéssel.

Ismét a pandémiás vírussal fertőzött halálos áldozatok száma emelkedett, huszonkét betegnél az influenza A (H1N1), háromnál pedig a B vírusát mutatták ki.

A felnőtt áldozatok közül huszonkét embernek már életében is ismert súlyos, krónikus betegsége is volt, kettőnél pedig még nem zárultak le a vizsgálatok. Influenza elleni védőoltást egyikük sem kapott.