Vince, Artúr
-5 °C
2 °C
Index - In English In English Eng

Járványveszély egy halászteleki óvodában

2011.02.28. 11:13
Túl van az életveszélyen az a halászteleki kislány, akit fertőző agyhártyagyulladás miatt szombaton vittek a Szent László Kórházba. A vele kapcsolatba került harmincöt óvodás és felnőtt kétnapos megelőző gyógyszeres kezelést kap.

Urbán Miklósné, a Tündérkert Óvoda vezetője elmondta: a négyéves kislány múlt szerda óta nem járt óvodába, édesanyjától elkapott egy vírusfertőzéses, hányással, hasmenéssel járó betegséget, majd a bárányhimlőt is.

Az óvodavezető úgy tudja, hogy a kislány legyengült immunrendszere játszhatott közre a fertőző agyhártyagyulladás kialakulásában. Péntek este már magas volt a láza, lilás kiütések is megjelentek a testén, súlyos állapotban vitték kórházba.

Az ÁNTSZ szombaton bekérte azoknak a nevét, akik vélhetően közvetlen kapcsolatba kerültek a kislánnyal, így másnap megkezdődhetett a gyerekek és a felnőttek kétnapos megelőző gyógyszeres kezelése.

Urbán Miklósné szerint egyszeri megbetegedésről, és nem járványról van szó, így az sem igaz, hogy az óvodában egy másik kislány is megbetegedett agyhártyagyulladásban. Mint mondta, ezt a kislányt lázgörcs miatt vitték kórházba, az orvosok szerint véletlen egybeesésről van szó.

Az óvodavezető kitért arra, hogy az intézményben nemrég lezajlott - szokásosnak mondható - bárányhimlőjárvány miatt egyelőre új gyermeket nem vesznek fel, de nincs zárlat, vagyis a 400 fős, 13 csoportos óvoda normál rend szerint fogadja a kicsiket. Ennek ellenére a szülők félnek, legalább 30-40 százalékuk nem merte bevinni gyermekét hétfőn az óvodába.

Az agyhártyagyulladásos megbetegedés miatt az intézmény több pontjára tájékoztatókat helyeztek ki, ezeken a súlyos betegség tüneteiről és más fontos tudnivalókról olvashatnak a szülők.