Elbocsátás kezdődött a pénztelen látássérült-központoknál

2011.02.28. 20:31
Tárgyalni szeretnének a kormánnyal a látássérültek országos rehabilitációs hálózatának finanszírozásáról az érintett alapítványok. A megvakult embereken segítő központok működtetésére elfogyott a pénz, az illetékes minisztérium nem írt ki újabb pályázatot.

Hétfőtől elbocsátották a Szempont Alapítvány 31 kiképzett szakemberét, mivel elfogyott a pénz az uniós forrásból létrehozott látásrehabilitációs központ működtetésére. Az alapítvány elnöke, Mányi Miklós azt mondta: 682 millió forintot kapott másfél éve hét regionális látásrehabilitációs központ, most viszont valamennyit be kell zárni, mert a működtetésért felelős nemzetierőforrás-minisztérium nem írt ki újabb pályázatot.

Mányi szerint a Szempont Alapítványnál legalább száz gyengén vagy egyáltalán nem látó ember képzése maradt félbe. A pályázatot nyert civil szervezetek korábban azt vállalták, hogy 1200, különféle okból megvakult beteget készítenek fel új életükre, tanítják meg őket tájékozódni, eligazodni a hétköznapi életben. A programhoz az ELTE-n külön kurzust indítottak, itt képezték ki kifejezetten erre a feladatra a rehabilitációs szakembereket. Mányi Miklós felhívta a figyelmet, hogy most ez a képzés is félbemarad.

A Szempont Alapítvány elnöke szerint ők 111 millió forintot kaptak, ebből 310 látássérültnek tudtak segíteni. Mányi szerint a terv az volt: újabb uniós forrásból továbbfejlesztik a központokat, hogy az évente megvakuló legalább négyezer embernek segíteni tudjanak. Hozzátette: ígéretet kaptak ugyan a minisztériumtól, hogy lesz majd pénz a központok működtetésére, de azután, hogy szélnek eresztették a szakembereket, nagyon nehéz lesz újraindítani az intézményeket.

Mányi hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: márciustól százötven mentornak szűnik meg a munkaviszonya. Mezősi Tamás, az Észak-Magyarországi Látássérült-rehabilitációs Központ vezetője szerint az operatív program előkészítésénél egyértelmű volt, hogy a rendszer kiépítését az alapítványok végzik el, annak működtetése pedig állami feladat. Hozzátette: az idei évre vonatkozó költségvetési tervezetben még szerepelt is forrás a központok működtetésére, de a büdzsé szerkezetének átalakításával ez kikerült onnan.

Mindkét szakember leszögezte: tárgyalóasztal mellett szeretnék megoldani a helyzetet. Számításaik szerint az összes központ működtetése havonta 35 millió forintba kerülne. A központok többsége március 1. után is kinyit, de rehabilitációs szolgáltatás és képzett mentor már nem lesz ezekben.

Mezősi szerint ha nem oldódik meg a központok működtetésének finanszírozása, akkor vissza kell fizetni az EU-nak a több mint hatszáz millió forintos támogatást. Mányi szerint átmenetileg az is megoldás lehetne, ha az állam öt hónapra vállalná a látássérültek országos rehabilitációs rendszerének finanszírozását, mivel akkor indulna - szintén uniós forrásból - a program második üteme, amely a hálózat bővítését támogatja.