A kormánypártiak szerdán megkapják az új alkotmány tervezetét
Szerdán este kapják meg a kormánypárti frakciók az új alkotmány szövegtervezetét, másnap délután pedig szavaznak róla - nyilatkozta az új alkotmány elfogadásának várható menetrendjéről Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában kedd reggel.
Lázár János elmondta: "A múlt héten a Fidesz elnöksége megtárgyalta a szöveg szerkesztőbizottsága elnökének, Szájer Józsefnek a jelentését; hétfőn pedig részletekbe menően tárgyalta a frakció azt a koncepciót, ami alapján elkészült az alkotmány - tehát, hogy milyen részekből áll, mik a célkitűzések, mi lesz az üzenete és milyen értékek mentén javasolja a szövegszerkesztő bizottság az új alaptörvényt elfogadni".
A képviselők szerda késő este kapják meg a szöveg tervezetét, a kormánypárti frakciók pedig csütörtökön délután szavaznak róla. A politikus azt mondta: a szövegtervezet a parlamenti vitában még módosulhat, erre április 11-ig lesz lehetőség a Fidesz frakcióvezetője szerint.