Igenis volt rendszerváltozás
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Ambiciózus tervvel állt elő a sajtószabadság megvédésére szerveződött Facebook-csoport, március 15-ére egymilliós tüntetést hirdettek a Szabad sajtó útjára, azaz az Erzsébet híd pesti hídfőjéhez. Az, hogy a Facebook-oldalon csak 3445-en jelezték vissza részvételüket, nem kecsegtetett sikerrel, de végül rég nem látott tömeg gyűlt össze. Számszerű becslésekbe nehéz bocsátkozni, de a híd felhajtójától a Ferenciek terei templomig ért a sűrű tömeg, ez pedig barátok közt is mondjuk harmincezer résztvevőt sejtet.
Kisállatokkal a sajtószabadságért
Vámos Anna főszervező a tüntetés nyitányaként közölte is, hogy még sosem volt Magyarországon ekkora civil tüntetés. A két műsorvezető, Kulka János és Csákányi Eszter pedig arról beszélt, úgy érzik, nincs politikai képviseletük, így kénytelenek voltak maguk fellépni magukért. Kulka szerint ugyanis "összehangolt támadás indult a köztársaság intézményrendszere ellen".
Az esemény civil jellege kiütközött a szervezés sajátosságaiban is. Nem voltak legyártott transzparensek, illetve voltak: üres táblák, amire bárki bármit írhatott. Írt is, így a teret eluralták a büntető poénok, úgymint: "Szabad a csók", "Ha Isten veletek, ki ellen(őrzi)?", "Ez az én macskakövem", "Megmondom helyettem", "Kerteljük műveinket", "Sajtószabadság, egyenlőség, nagytestvér". Ennél már csak Kardos Horváth János, az egykor volt Kaukázus frontembere volt érthetetlenebb. Szerencsére most nem a "Feri, gyere vissza" című dalát adta elő, hanem kismacskákról énekelt. A dal mondandója az volt, hogy aki nem bánik jól a kisállataival, az a következő életében maga is kisállat lesz. Hogy ennek mi köze a sajtószabadsághoz, nem tudjuk.
[Egy kedves olvasónktól megtudtuk, hogy nem Kardos Horváth, hanem a 30Y-os Beck Zoltán énekelt, ez sok mindent megmagyaráz.]
A gárda és az alaptörvény-javaslat ellen
Hamar kiderült, nehéz másfél órát kitölteni, ha valójában csak azt akarják elmondani, hogy fontos a sajtószabadság. Ennyiszer elismételve különösen nyomasztóvá tud válni az üzenet, a tudósító a vége felé már úgy érezte, lenne ráció a cenzúra bevezetésében.
Persze voltak megható pillanatok. Lángh Júlia író elcsukló hangon arról beszélt, utoljára 89-ben látott ekkora tömeget, és akkor érezte ugyanígy magát. "Igenis volt rendszerváltozás", jelentette ki. Ő volt az első, aki nemcsak a sajtószabadságról beszélt, hanem arról a tarthatatlan állapotról is, hogy "magukat polgárőrnek kiadó fegyveres bandák" megfélemlítenek magyar polgárokat. Lángh a sajtószabadság témájában Daniel Cohn-Bendit-t idézte, aki arra figyelmeztette "Monsieur Ohbánt", hogy a demokrácia abba hal bele, ha nem szabad a sajtó.
A másik szónok, aki elkalandozott a sajtószabadság témájától, Istvánffy András, a "4K! Y-generációs mozgalom" szónoka volt, ő az új alkotmány tervezetét fütyültette ki az egybegyűltekkel. Szerinte a Fidesz csak kormányzásra, nem pedig "az összes szabály átírására" kapott felhatalmazást a választóktól.
Kommunista vádak
A tüntetés sztárszónoka Adam Michnik, a lengyel demokratikus ellenzék legendája, a Gazetta Wyborcza főszerkesztője volt. Michnik nem túl lendületes szónok, egyórásnak tűnő, valójában csak negyedórás beszédében hét Orbán-idézetet számoltunk össze, azaz átlag kétpercenként citálta – nemegyszer hosszan – a magyar miniszterelnököt. Michnik legjobb mondata talán az volt, amikor felsorolta, minek nevezték a kommunisták annak idején a Szolidaritást. "Hazafiatlannak neveztek minket, meg kozmopolitának. Azzal vádoltak, hogy külföldi érdekeket szolgálunk" – mondott ismerősen csengő mondatokat.
Michnik amúgy megengedőbb volt régi személyes barátjával, "Viktorral". Mint mondta, örül, hogy Orbán kompromisszumos kiutat keres a helyzetből, de elszomorítja, hogy kialakulhatott ez a helyzet. "Viktor, nem lehet szabadságról beszélni egy országban, ahol veszélyben az alkotói szabadság" – üzente, majd azzal zárta beszédét, hogy "nyerni fogunk!"