Antirasszista demonstráció a Belügyminisztérium előtt
További Belföld cikkek
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
A nemzetközi jogvédő szervezet a megmozdulással a rasszizmus áldozataira kívánt emlékezni, valamint tiltakozni a faji megkülönböztetés valamennyi formája ellen.
Jeney Orsolya, a szervezet igazgatója a Belügyminisztérium előtt összegyűlt mintegy száz ember előtt azt hangoztatta: ma Magyarországon elsősorban a roma közösségeket éri faji alapú hátrányos megkülönböztetés. Példaként az elmúlt hetekben történt gyöngyöspatai eseményeket emelte ki.
Mint mondta, a magukat rendfenntartónak beállító, kirekesztő csoportok hetekig rettegésben tartották a Heves megyei falu roma lakosságát, a rendőrség pedig semmit nem tett, hogy megakadályozza a jogsértést.
A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai 16 napon át tartottak járőrözést Gyöngyöspatán.
"Megemlékező és nyomásgyakorló tüntetésünkkel nem szebb jövőt, hanem szebb jelent szeretnénk elérni" - jelentette ki a jogvédő szervezet vezetője, megjegyezve, mindenki érdeke és felelőssége, hogy kiálljon és tiltakozzon a rasszizmus valamennyi formája ellen.
Közlése szerint az Amnesty International, az Európai Roma Jogok Központja és a New York-i székhelyű Human Rights First emberi jogi szervezet közös levelet intézett a magyar kormányhoz, azt kérve a hatóságoktól, hogy hazai és nemzetközi jogi kötelezettségeiknek eleget téve avatkozzanak be a törvényes rend fenntartásáért, biztosítsanak megfelelő védelmet a romáknak a megfélemlítés és zaklatások ellen.
A szervezet igazgatója magyar és angol nyelvű felszólalásában azt hangsúlyozta: a rasszista erőszak megelőzése és visszaszorítása az állam, az igazságszolgáltatás, és különösképpen a rendőrség kötelessége.
A megmozduláson részt vevő aktivisták "szebb jelent", "az önbíráskodás nem megoldás, hanem a probléma maga", illetve "a félelemkeltés is erőszak" feliratú transzparenseket tartottak a magasba.
A dobszóval kísért tiltakozó akcióban gyertyát és mécsest gyújtottak a Roosevelt téri épület előtti járdán a rasszista támadások áldozatainak emlékére.
Előzőleg a Roma Polgárjogi Mozgalom, a Wesley János Főiskola és a Társaság a Cigány Méltóság Védelméért szervezésében tartott tüntetés szónokai a "cigányellenesség és az újfasizmus megállítását" követelték a fővárosi Kossuth téren.
Az Amnesty International Magyarország a Belügyminisztérium előtt tartott akciójával arra emlékezett, hogy az ENSZ 1966-ban döntött arról: március 21-ét a faji megkülönböztetés elleni nemzetközi küzdelem világnapjává nyilvánítja. Ezzel arra emlékeztet a világszervezet, hogy 1960-ban ezen a napon Dél-Afrikában vérfürdőbe torkollott, 69 halálos áldozatot követelt egy apartheidellenes tüntetés.