Nyomoznak az egri színházban
A színházban lezajlott belső ellenőrzés tapasztalatairól március 11-én tárgyalt a Heves megyei közgyűlés eseti, az előző ciklus tisztázatlan ügyeivel foglalkozó vizsgálóbizottsága. Ezután került fel a belső ellenőrzési jelentésa megyei önkormányzat honlapjára a bizottsági ülés valamennyi egyéb dokumentumával együtt.
A belső ellenőrzési osztály által készített ellenőrzési jelentésből az tűnik ki, hogy 2009. április 1. és 2010. szeptember 30. között az egri Gárdonyi Géza Színház működése, gazdálkodása során nem tartották be a számviteli törvény, a belső normák, valamint más jogszabályok előírásait.
"A gazdálkodásban olyan elemek jelentek meg, melyek a vagyonkezelési kötelezettség megszegésének gyanúját vetik fel. A fentiek alapján a gazdaságvédelmi osztály hűtlen kezelés bűntett gyanúja miatt április 8-án feljelentés-kiegészítést rendelt el" – írta Rénes Marcell, a megyegyűlés szóvivője.
A rendőrség már a héten megkezdi az ügyben érintettek kihallgatását. Egyúttal bekértek az önkormányzattól minden iratot.
Csőgér Bálint, az önkormányzati bizottság tagja már a vizsgálatot követő, március 11-én tartott sajtótájékoztatón közölte: a belső vizsgálat eredménye felveti az előző színházigazgató, Csizmadia Tibor szakmai és gazdasági felelősségét.
Csőgér Bálint akkori tájékoztatása szerint megállapították, hogy miközben a színházi büfét üzemeltető cég 7,5 millió forintos bérletidíj-tartozást halmozott fel, a társaság által elvégzett egyéb szolgáltatások ellenértékét kifizette az intézmény, ahelyett, hogy a tartozásból vonta volna le az összeget. Több gazdasági társasággal kötött külső szerződés esetében hiányoznak a teljesítési igazolások, illetve a direktor aláírása nem szerepel az általa használt hivatali autó menetlevelén.
A megyegyűlés február 1-jei hatállyal Blaskó Balázs színművészt nevezte ki pályázat alapján a színház élére.
Az új vezető a február 3-án tartott rendkívüli társulati ülésen úgy nyilatkozott, hogy - az eddigi törekvésekhez képest "180 fokos fordulattal" - klasszikus konzervatív népszínházat kíván megvalósítani Egerben.
A hevesi megyegyűlés a 2010-es választásokig, tizenkét éven át szocialista irányítás alatt állt; Csizmadia Tibor 2001 óta vezette a színházat.