Árverezik az iskolát és a játszóteret

Valaha csaknem ezren laktak itt – kapunk magyarázatot a sok elhagyatott portára, üres házra Dús Ildikó magyardombegyházi polgármestertől, akit a dél-békési Bokros Lajosnak is hívhatnánk. Amikor 2006-ban a most nagyjából háromszáz lakosú falu élére került, az önkormányzat éves költségvetése meghaladta a 80 millió forintot, felhalmozott adóssága a 30 millió forinthoz közelített, miközben saját – tehát nem az államtól, a törvényben előírt feladatai ellátására kapott – bevétele néhány százezer forint volt.

Koldulás évről évre

Az önkormányzat, ahogy a polgármester fogalmaz, évről évre koldulni kényszerül – akárcsak több száz másik –, a működésképtelen önkormányzatok támogatására adható belügyminisztériumi és az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő (önhikis) települések NGM-es pályázati pénzeiből próbál megélni. Előbbiből évi 2-6 millió forint közötti összeghez, utóbbiból 3-4 millióhoz jutottak évente, "arra jó volt, hogy befoltozzuk a lyukakat".

A tavaly tavaszi politikai változásokat azonban megszenvedte a lényegében egyetlen utcából álló, a kevés alföldi zsákfalu egyikének számító Magyardombegyház. "Mióta én polgármester vagyok, mindig kaptunk hol innen, hol onnan, hol mindkét helyről támogatást. El is terjedt rólam, hogy MSZP-s vagyok, aminek a tavaly tavaszi választások óta csak a kárát látjuk: hirtelen ugyanis egyetlen pályázaton sem voltunk alkalmasak arra, hogy támogassanak minket".

Működésképtelen helyi önkormányzatok egyéb támogatása 2000-2010. években (adatok millió forintban)
Költségvetési év	Támogatásban részesülő önkormányzatok száma	Támogatás összege
2000	259	1 200,0
2001	370	1 486,0
2002	558	2 435,4
2003	686	2 360,7
2004	739	2 300,0
2005	912	3 380,0
2006	748	2 921,4
2007	1139	6 299,9
2008	1364	9 469,9
2009	1327	6 311,0
2010	1334	5 900,0
Forrás: Pénzügyminisztérium

Így aztán tavaly ősszel tényleg koldulni mentek: szeptemberben – a község ekkorra került a csőd szélére – a magyardombegyháziak a Parlament elé mentek tüntetni, a polgármesteri hivatalra "az ügyfélfogadás koldulása miatt szünetel" táblát akasztották ki. A demonstráció eredménytelen volt, az önkormányzat ellen szeptemberben adósságrendezési eljárás indult.

Nyáron ugyanis felvették az önhiki-előleget – az előző évek tapasztalataiból kiindulva, mondván, azóta érdemben nem változott a község helyzete –, ám július 28-án kiderült, hogy mégsem kapnak pénzt. Így aztán szeptembertől az előleget havi 1,1 millió forintonként el kellett kezdeni visszafizetni; lényegében ennyi a községnek jutó havi normatív támogatás, így az önkormányzat pénz nélkül maradt; szeptember végén úgy tűnt, az önkormányzati választás lebonyolítására sem lesz elég pénz.

Öt év megszorítás

Pedig Magyardombegyház az elmúlt években hozzászokott a kegyetlen pénzhiányhoz. "Itt az elmúlt négy és fél, öt év a megszorításokról szólt. Nem volt olyan esztendő, hogy ne kellett volna egy-két embert elbocsátanunk, miután a feladatainkat folyamatosan átadtuk, leépítettük. Szerencsére a 2006-ban megválasztott képviselők partnerek voltak ebben, így át tudtunk állni egy nagyon szigorú költségvetésre, de volt, akit ez annyira megviselt, hogy tavaly már nem jelöltette magát újra" – mondja a polgármester.

A kemény kéz politikájának meg is lett az eredménye: a korábban összegyűlt adósság nagy részét eltüntették, az önkormányzat költségvetése 2010-ben már csak mintegy 46 millió forint volt, vagyis négy év alatt nagyjából lefelezték a kiadásokat. Ezt úgy tudták elérni, hogy sorozatban adták le a különböző feladataikat. Feladták közigazgatási önállóságukat, amikor a szomszédos Kisdombegyházzal körjegyzőséget hoztak létre, már 2006-ban, a megyében az elsők között. A védőnői, a felnőtt és gyerek háziorvosi szolgálatot is társulásban látják el, az óvodát előbb bezárták, majd Kisdombegyházzal közösen újranyitották – de ezzel így is, úgy is csak a baj volt.

Ha van, ha nincs, baj

"Volt olyan év, amikor azért kellett büntetésként visszafizetnünk egy önhikis támogatás egy részét, mert önálló intézményként működött az óvoda, máskor azért kaptunk büntetést, mert társulásban működtettük". A pénzhiány miatt az idei tanévben ismét nem nyitott ki az óvoda, a gyerekeket a falugondnok szállítja a szomszéd község óvodájába.

Az iskolával ilyen gondok nincsenek: több mint harminc éve bezárták, a magyardombegyházi gyerekek azóta Dombegyházon tanulnak, de már nem sokáig. Túl sokat kért az ottani iskola a magyari gyerekekért, ezért kiszállnak a társulásból. Saját iskolaépületüket pedig, a községháza és a templom közötti házat – amit 2008-ban azért vettek meg 450 000 forintért, hogy fedezetet jelentsen egy hitel felvételéhez, ám az OTP-nél nem voltak hitelképesek –, árusítják, akárcsak az azzal átellenben lévő játszóteret; a település csődje kényszerítette őket erre.

Szomorú, hogy ide jutottunk

"Igen, tudja itt a faluban mindenki, hogy el akarják adni" – mondja a játszótérről egy ötven év körüli asszony, aki a községháza, és az azzal egybeépített egykori postaépület előtti kis parkot rendezgeti. "Szomorú, hogy ide jutottunk, mert higgye el, van itt nagyon sok gyerek, most kezd benépesülni a falu, sokan költöznek ide városról, az ottani házuknál olcsóbbak az itteniek, marad egy kis pénzük, meg aztán tudnak termelni". Ők is Budapestről költöztek ide az édesanyjával, már jó pár éve, tudjuk meg később. És tényleg lehetne is, aki itt játsszon: a csaknem háromszáz magyardombegyháziból nagyjából ötvenen tizennyolc év alattiak, mondja a polgármester.

Önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő helyi önkormányzatok támogatása 2000-2010. (adatok millió forintban)
Költségvetési évek	Támogatott önkormányzatok száma	Támogatás összege
2000	1 167	12 378,8
2001	1 206	13 616,6
2002	1 279	16 724,5
2003	1 134	15 510,9
2004	1 118	15 804,7
2005	1 150	17 528,0
2006	1 323	28 957,2
2007	1 094	17 228,3
2008	748	8 570,0
2009	736	9 915,2
2010.	494	4 828,3
Forrás: Pénzügyminisztérium

Mégsem játszik ott senki, "inkább a focipályára járunk ki", mondja egy nyolcadikos lány a buszmegállóban. A rozsdás, magányosan szomorkodó játékok oda fogják követni őket. A játszótér ugyanis nem szűnik meg, csak az ingatlant adják el, mondja a polgármester, aki szeptemberben, látva az önkormányzat reménytelen pénzügyi helyzetét, adósságrendezési eljárást kezdeményezett (ennek része, hogy el kell adni az értékesíthető vagyont, a községben a romos iskolaépület és a fűvel benőtt játszótér a vagyon).

"Az eljáró bíróság hibája miatt akkor négy hétig zárolva volt az OTP-nél vezetett számlánk, de tavaly más alkalommal is volt olyan, hogy adományokból éltünk, és előfordult, hogy én adtam kölcsön az önkormányzatnak" – érzékelteti Dús Ildikó, miért jó, hogy ő is dinnyézés mellett, társadalmi megbízatású polgármesterként vezeti a községet. Nemcsak az önkormányzat él kölcsönökből: a falu ma már egyetlen boltjában – a másik néhány éve bezárt – vastag kockás füzetben vezetik a tartozomneked-listát. "Év végén nem tudtam, ki tudunk-e minden segélyt és támogatást fizetni, mondta a boltos, hogy muszáj lesz, mert már annyian tartoznak neki és annyival, hogy lassan ő sem tud miből bevásárolni".

Válság, mínusz 64 ezerrel

A boltos egyébként a helyi üzleti szféra fele – sőt, mivel az üzlet mellett délután négytől presszó üzemel, akár a kétharmadának is mondhatjuk, a maradék része, a dinnyéző őstermelőket nem számítva, egy fuvarozó. Helyi iparűzési adót nem is szednek tőlük, "több lenne a munka, mint a pénz, ráadásul azokat az embereket sarcolnánk, akik, ha van nekik, úgyis adnak önként". Hogy mennyire kevés pénzből él a község, kiderült akkor is, amikor az önkormányzathoz ősszel kinevezett pénzügyi gondnok válságköltségvetést készíttetett: mindössze 64 ezer forinttal tudták csökkenteni a kiadásokat.

A magyardombegyházi játszótér a jelenlegi formájában persze csak akkor szűnik meg – és kerülnek a játékok a focipályára –, ha sikerül eladni a telket. Hogy sikerül-e? Az iskolát épületestül és telkestül, valamint a játszótéri telket meghirdették eladásra, "elárverezzük, ha lesz rá érdeklődő". A polgármester úgy számol, "ha a kettőt együtt 600 000 forintért el tudjuk adni, már jól járunk". Ez azonban töredéke az önkormányzat nagyjából 9 milliós tartozásának; szerencséjük van, hogy a hitelezőikkel meg tudtak állapodni: ha elmennek az ingatlanok, a vételárból törlesztik a tartozás egy részét, "aztán, ha majd pénzhez jutunk, a többit is".

Erre, mármint a pénzhez jutásra viszont kevés az esély, már csak azért is, mert amíg tart az adósságrendezési eljárás, addig önhikire sem, a BM-es önkormányzati támogatásra sem pályázhatnak. "A pénzügyi gondnok is megállapította, hogy valóban csak a legszükségesebb, törvény által előírt feladatokat látjuk el, itt nem voltak nagyberuházások, nem azok miatt adósodtunk el. Ha viszont azokhoz a feladatokhoz, amik ellátására az állam kötelezett minket, nem elég az állam által adott pénz, akkor az egész rendszerrel vannak bajok".

Hogy mennyire, arra Dús Ildikó szerint jó példa az is: amíg a település adósságrendezési eljárás alatt áll, addig közcélú munkásokat sem foglalkoztathat, vagyis annak a néhány embernek a sorsa még nehezebb lett, akik korábban ebből éltek (a magyariak közül néhányan Battonyán dolgoznak, a többség idénymunkát tud végezni vagy a dinnyeföldeken, vagy hagymásoknak dolgozik bérpucolóként). "A korábbi közmunkásaink most időnként társadalmi munkában dolgoznak a faluért, de önkéntesekre, és arra, hogy egyszer majd csak pénzhez jutunk valahogy, nem lehet alapozni egy község életét".