Mostantól sokkal tisztább a budapesti Duna

Jobb években ökröt vagy sellőt vágtak volna, de költségvetési szigor idején is óriási buli szennyvizesekkel ünnepelni, akik olyanokat mondanak, hogy "a szívemhez közeláll a vízellátás" meg "az egyén és a víz kapcsolata". Volt is okuk örülni, az új, most átadott fokozattal együtt az észak-pesti telep majdnem akkora kapacitású lett, mint a médiában sokkal többet csillogó, híres csepeli tiszító.

A rengeteg betonmedencéből, és vadul kavargó, iszapos vízből álló blokkot, amire a főváros, a Világbank és a Csatornázási művek külföldi kisebbségi tulajdonosa adták össze a pénzt, Tarlós István főpolgármester avatta fel a dögerős napsütésben. Tárgyszerű beszédet tartott arról, hogy a korszerű berendezés a foszfort és a nitrogént vonja ki a vízből, ezek ugyanis a vízi növények tápanyagai, és ha túl sok van belőlük, jön az elmocsarasodás. És hogy a hét pesti és egy budao került szennyét megtisztító telep nem csak a budapestieknek és a magyaroknak épült, hiszen a pozitív hatását a Fekete tenger is megérzi.

Kling István, a Vidékfejlesztési Minisztérium vízügyi helyettes államtitkára mondott pár megrázó szót egyén és víz kapcsolatáról, aztán jött az egyik legígéretesebb budapesti polgármester, az újpesti Wintermantel Zsolt, aki arra célozgatott, hogy ez a szennyvíztelep az egyik legjobb dolog Újpesten, ami azért az öröm pillanataiban is túlzásnak tűnik. Wintermantel az a fajta ember, aki nyilvános beszéd közben egy láthatatlan muffba dugja a kezeit. (A muff nevű téli ruhadarabja gondolok.)

Palkó Györgynek, a tulajdonos Fővárosi Csatornázási Művek vezérigazgatójának beszédéből annyit jegyeztem fel, hogy "méltán lesz beereszthető a víz a Dunába." A végtermék egyébként elvileg tisztább, mint a pár méterre folyó Duna vize.

Ezután megállapíthattuk, hogy új szelek fújnak a szalagátvágásban is. Fura módon kihalt a nemzeti színű szalag, helyett kék kordonanyag van kifeszítve két oszlop közé.

Ekkor jött az esemény púderrésze. Kerületi öko-kisiskolások kecsegét telepítettek a Dunába, demonstrálandó, hogy ez a kihalás szélén álló, érzékeny halfajta is prímán megél a telep közelében.

Az akció után megállapíthattam, hogy nem szívesen lennék fideszes médiakecsege. Az arasznyi, páncélos halacskákat nagy műanyag dézsákban hozták a partra. Az ökogyerekek, akik láthatólag úgy féltek a kecsegéktől, mintha bengáli tigrist kellett volna kézzel telepíteniük, először nem nagyon merték megfogni a halakat, ezért kaptak pár kék, nyeles hálót. Később már rá mertek markolni a kis tokfélékre, és lelkesen dobálták őket a folyóba, de kemény hal ez, túl fogják élni.

Wintermantel Zsolt ábrándos tekintettel nézte a folyót, mint egy tősgyökeres újpesti csibész, aztán álló helyzetben úgy megtántorodott egy sóderdarabon, hogy azt hittem, beleesik a Dunába.

A telepítést büfé követte az irodaépületben, minden flancolás nélkül. Itt végre az esemény súlyához illó metamorfózist láthatott az értő szem: az eddig petyhüdten viselkedő Wintermantel polgármester a büféasztalhoz lépve előbb életre kelt, majd olyan izgalomba jött, hogy a jobb kezében tartott késsel és villával elkezdett kasztanyettázni.

Újpest urára jól hatott a tápanyagbevitel. A dögletesen meleg teremből való távozás közben, a jól légkondcionált folyóra kilépve azt mondta:

"Miért nem a  folyosón ettünk?"

Hatalmas kacajkórus volt a reakció, egy mamelukja pedig álmélkodva megismételte: "Miért nem a  folyosón ettünk?" És mindannyian távoztak, nevetve.

Csakúgy, mint mi, egy szennyezésmentesebb, foszfátszegény jövő reményében.