A rektor szerint minden adott a Corvinus egyben tartásához

2011.05.06. 10:50
Változtatni és racionalizálni is hajlandó, de az egyeteme függetlenségéért és egységéért harcolni fog Mészáros Tamás, a Közgáz rektora. Azzal egyetért, hogy a piacképtelen szakok hallgatóinak képzését ne az állam finanszírozza.

Változásokról és racionalizálásról is hajlandó tárgyalni, de szeretné megőrizni az egyetem egységét, nyilatkozta a Duna Televízió Közbeszéd című műsorának Mészáros Tamás, a Corvinus Egyetem rektora csütörtök este. A kormányzat előző nap kiszivárgott felsőoktatási reformtervei szerint felszámolnák a Corvinus Egyetemet, szakjait négy másik intézmény között osztanák szét. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, az előterjesztés készítője ugyanakkor pénteken már visszakozott, a TV2 Mokka című műsorának azt állította, hogy nincs szó a Corvinus felszámolásáról - bár részleteket nem mondott.

A Duna tévének nyilatkozva Mészáros is arról beszélt, hogy Hoffmann Rózsa sajtónyilatkozatai alapján a felsőoktatási reformjavaslat nem végleges, hónapokig kell még róla vitatkozni. "Bízom benne, hogy előbb-utóbb meg is szólítanak bennünket" - mondta, arra utalva, hogy az eddigi egyeztetésekre őt meg se hívták.

Mészáros szerint minden körülmény adott az egyetem egyben tartásához. "A Financial Times felsőoktatási rangsorában évek óta egész jó helyen szereplünk, és tagja vagyunk olyan elit menedzsment iskolák hálózatának, amelyből egy megszűnő egyetem kiesik. Egy egyetem rangját, márkanevét nagyon nehéz felépíteni mégegyszer" - mondta.

Mészáros azzal egyetért, hogy csökkenthető a felsőoktatási intézmények száma, ezt azonban szerinte minőségi alapon kéne megtenni. Szerinte azokat a szakokat kellene költségtérítésessé tenni, ahol nincs esély rá, hogy a diplomázás után a diákok elhelyezkedjenek. "Ha nem az adófizető állja valakinek azt a passzióját, hogy ilyen vagy olyan tárgyakat tanuljon, azt én nem korlátoznám" - mondta.