Mesterházy nem tudott Gyurcsány tervéről
"Véleményem van, de az országban vannak fontosabb dolgok, minthogy erről vitatkozzunk" – mondta Mesterházy Attila.
Közölte, hogy nem a sajtóban fog üzenni ebben az ügyben, és hozzátette azt is: rendszeresen beszél Gyurcsány Ferenccel.
Mesterházy Attila Tatabányán a Baloldali Edzőtábor nevű rendezvényen vett részt, ahol aktivistáknak tartottak előadásokat és felkészítő foglalkozást.
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök pénteken közölte, hogy új politikai mozgalmat alapíthat, ha kudarcot vall az MSZP átalakítására tett "utolsó erőfeszítés" – jelentette a Bloomberg hírügynökség. A Bloomberg honlapján megjelent tudósítás szerint a volt kormányfő, egykori MSZP-elnök Budapesten külföldi újságíróknak nyilatkozva beszélt erről.
Szanyi Tibor, a párt elnökségi tagja úgy reagált: az MSZP-t nem rendítené meg Gyurcsány Ferenc esetleges kiválása a pártból. Korábban Szűrös Mátyás, Csintalan Sándor vagy Szili Katalin kilépése sem rendítette meg a szocialista pártot, amely egy "másfél évszázados baloldali törzsfejlődés" során nyerte el mai, "mélyen a társadalomban gyökeredző" formáját – mondta Szanyi.