Az állam az olcsó gyógyszert támogatja

2011.05.17. 16:33
A kormány jelentősen növeli a gyógyszergyártók befizetéseit, a legolcsóbb készítményeket ajánló cégeknek biztos piacot nyújt, a gyógyszerekért a betegeknek nem kell többet fizetniük, jelentették be a kormányülés után. A gyártók adóját 12 százalékról 20 százalékra emelik, az orvoslátogatók működése után az eddigi 5 millió helyett 10 milliót kell fizetni, a szabálytalan gyógyszerpromócióért kiszabható bírságot pedig meghúszszorozzák, 500 millió forintra emelik.

A kormány hamarosan az országgyűlés elé terjeszti azokat a javaslatokat, amelyekkel szeretnék kordában tartani és csökkenteni az állami gyógyszerkiadásokat. Az első intézkedések már 2011-ben életbe lépnek, de ezeknek a következő évre is lesz hatása. Mint Nagy Anna kormányszóvivő elmondta, három célt szeretnének megvalósítani: fel akarják szabadítani a rendszerben lévő tartalékokat, a betegeknek ne kelljen többet fizetni a gyógyszerért, a szükséges gyógyszereket pedig térben és időben mindenki elérhesse, azaz ne legyen különbség a vidékiek és a fővárosiak ellátása között.

A Széll Kálmán-terv azt tűzte ki, hogy 2013-ig a maihoz képest 120 milliárddal forinttal kevesebbet akarnak költeni gyógyszertámogatásokra. Ezt a célt a gyártói befizetések emelésével és a támogatások felülvizsgálatával kívánják elérni. Az első feladat az idei 343 milliárdos kassza megtartása lesz.

A gyógyszergyártók eddigi 12 százalékos adót fizettek a gyógyszerkaszába. Ezt várhatóan július 1-től 20 százalékra emelik meg, amitől 4,3 milliárd forint többletet remélnek.

5 millióról 10 millióra emelik azt a díjat, amit eddig a cégek minden egyes orvoslátogató tevékenysége után fizettek (az orvoslátogatók arra ösztönzik az orvosokat, hogy az általuk promotált készítményből minél többet írjanak fel betegeiknek, aminek árát nagyrészt az állam fizeti.) Meghúszszorozzák, 500 millió forintra emelik a tiltott gyógyszerpromócióért kiszabható bírságot. Szócska Miklós államtitkár elmondása szerint eddig is sok cég azt a gyakorlatot követte, hogy illegális eszközökhöz folyamodott és inkább kifizette a bírságot.

A gyártókat kötelezik arra, hogy tegyék közzé regisztrált vagy tevékenységüktől eltiltott orvoslátogatóik listáját, és az orvosoknak szervezett konferenciákat, utazásokat is. Ezzel akarják elkerülni azt, hogy szakmai konferenciáknak álcázott luxusutazásokkal honorálják a legtöbb gyógyszert felíró orvosokat. (Emlékezetes, hogy januárban egy magyar háziorvos halt meg egy thaiföldi luxusutazáson, amit egy gyógyszercég szervezett.)

A támogatás rendszere

Az idei költségvetés összesen 343 milliárd forintot irányoz elő a gyógyszertámogatásokra. A tamogatott gyógyszerek nagyjából egyharmadánál az ár közel 100 százalékát az OEP fizeti, a fennmarado részben a készitményekhez 25, 55, 80 százalékos támogatást ad.

Felülvizsgálják az eddig támogatott gyógyszerek hatását. Amelyek hatása nem megfelelő, azok támogatását megszüntetik vagy csökkentik. Szócska Miklós ezzel kapcsolatban utalt a koleszterincsökkentő készítményekre is. Felülvizsgálják a kombinált készítmények körét is. Ha bebizonyosodik, hogy az ebben lévő gyógyszerek külön-külön olcsóbbak, akkor azok felírását ösztönzik.

A nagy értékű, adott esetben több millió forintba kerülő gyógyszerek támogatását a mindennapi tapasztalatban mért eredményességhez igazítják. Mint Szócska Miklós megjegyezte: a gyártók gyakran érvelnek azzal, hogy drága készítményeik mennyivel meg tudják hosszabbítani a beteg életét, de ez a gyakorlatban nem mindig igazolódott.

Megtakarítást remélnek a támogatásvolumen szerződések újratárgyalásától és a nemzetközi referenciaárazásl is (a generikus készítmények Magyarországon a nemzetközi árakhoz képest átlagosan 10 százalékkal drágábbak). Ösztönzik a szabadalmi védettség lejártával szabadon forgalmazható, és ezért olcsóbb generikus készítmények felírását. Az eddigi hat hónapról három hónapra rövidítik az első generikum piacra lépésének idejét.

Bevezetik az úgynevezett preferált referencia-ársávot. Ennek lényege, hogy egy adott készítmény csoportban a legolcsóbb árat ajánló gyártó termékeit részesítik előnyben. A támogatás mértékét ehhez a gyógyszerhez mérik, így ez lesz a legolcsóbb ebből rendeli a legtöbbet az állam - például ezt írják fel a közgyógyellátottaknak. A többi, az ársávba eső gyógyszer is kaphat támogatást, amelyik azonban drágább ennél, azt nem támogatják, így magas ára miatt eladhatatlan lesz. A legolcsóbb árat kínáló gyártónak ezzel biztos piacot nyújtunk, mondta Szócska Miklós.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Arzénos a víz, azonnal betiltották az ivóvízfogyasztást Ráckevén

Arzénos a víz, azonnal betiltották az ivóvízfogyasztást Ráckevén

A szolgáltató köteles a lakosság számára megfelelő minőségű ivóvizet biztosítani.

1 órája

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.

március 20., 11:15

  • Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.

március 20., 13:24

  • Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.

március 20., 12:48

  • Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.

március 20., 11:21

  • Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.

március 20., 13:34

  • Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.

2 órája

  • Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.

március 20., 11:06

  • Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Fontos a társaság és az étel is.

március 20., 14:50

  • Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.

március 20., 15:04

  • Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.

március 20., 05:47

  • Címlapon
Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek

Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek

OKSZ-főtitkár: Az élelmiszer-drágulásról nem a kereskedők tehetnek.

4 órája

  • Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés

A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés

A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.

március 20., 07:41

  • Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.

7 órája

  • Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.

március 20., 06:18

  • Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?

március 20., 08:52

  • Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.

március 20., 08:03

  • Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.

március 20., 09:41

  • Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.

március 20., 06:07

  • Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.

4 órája

  • Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.

március 20., 09:25

  • Belföld
Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe

Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe

A családot sokkolta a felfedezés.

március 20., 13:10

  • Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.

9 órája

  • Belföld
A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét

A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét

Az orvosok minden igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét.

március 20., 13:58

  • Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója

Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója

Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.

március 20., 06:06

  • Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.

március 20., 06:05

  • Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket

Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket

Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.

március 20., 14:14

Neked ajánlott