Jusztina
3 °C
16 °C

A tanárok és a vegyészek tüntetnek, a húsipar csak tiltakozik

2011.05.23. 18:07

Jövő vasárnap, pedagógusnapon tüntetnek a szféra dolgozói Budapesten, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) épülete előtt annak érdekében, hogy a kormányzat tárgyaljon velük a közoktatás változásairól - jelentette be Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke hétfőn.

A közoktatásban érintett szakszervezetek által létrehozott ágazati sztrájkelőkészítő bizottság sajtótájékoztatóján az érdekképviseleti vezető elmondta: a miniszterelnöknek május 4-én írtak levelet, múlt csütörtökön pedig azt a választ kapták, hogy a kormányfő azért nem egyeztet velük közoktatási kérdésekben, mert most zajlik a szociális konzultáció, amely foglalkozik ezzel a témával is. Galló Istvánné közölte, a demonstrációval szeretnék kikényszeríteni, hogy a döntéseket az érdekvédelmi szervezetek véleményének kikérésével hozzák meg, mert a Nefmi eddig érdemi tárgyalásokat nem folytatott velük.

A PSZ elnöke szerint a Közoktatáspolitikai Tanács május 2-i ülésén "robbant a bomba", az államtitkárság által az intézményvezetőknek küldött 5 kérdésből álló kérdőív mutatta, hogy "a közoktatás irányítása és finanszírozása teljesen új irányt vett, (...) a közoktatási intézmények államosításáról van szó, a pedagógusok központi bérfinanszírozásáról, a pedagógusok állami alkalmazottságáról", a heti 32 óra kötelező iskolában tartózkodás pedig "bújtatott óraszámemelés". Véleménye szerint 30-40 ezer állás szűnhet meg, ha az állam lesz a fenntartó a kormányzati hivatalokon keresztül.

Vonul a vegyipar is

Egy nappal a pedagógusok után, azaz jövő hétfőn, május 30-án vonulnak utcára a vegyészek. A Parlament elé hirdetett demonstrációt Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke jelentette be. A VDSZ közleménye szerint a vegyipari szakszervezet ezúttal is a kedvezményes nyugdíjak megvonása, a Munka törvénykönyve tervezett változtatásai és az érdekegyeztetés megszüntetése ellen tiltakozik majd. A VDSZ hétfői közleménye a szakszervezet közelmúltban lezajlott felmérésének tanulságait összefoglalva kitér arra, hogy tömeges demonstrációt várnak az emberek a szakszervezetektől, mert "elegük van az életminőségüket kedvezőtlenül befolyásoló, egyeztetés nélküli döntésekből, amelynek következtében családok százezreinek a megélhetése kerül veszélybe".

A Húsipari Dolgozók Szakszervezete (HDSZ) tüntetést nem jelentett be, de tiltakozik az ellen, hogy a kormány országos szintű érdemi egyeztetés nélkül kívánja átalakítani a munka világát szabályozó előírásokat. A HDSZ szerint a kormány a jogszabályok előkészítése során törvényt sért, nem egyeztet a szociális partnerekkel, a munkáltatókkal és a szakszervezetekkel. Ez a gyakorlat nem felel meg az Európai Unióban kialakult érdekegyeztetési kultúrának, hiszen annak részét képezi - akár szabályozva van, akár nincs - a szociális párbeszéd, különösen a munkáltatók és a szakszervezetek országos képviseleteivel. Hangsúlyozzák, hogy a munka világa törvényeinek tervezett változtatása közvetve és közvetlenül is milliókat érinthet hátrányosan és súlyos érdeksérelmeket okozhat.