Törésteszt nélkül akartak rohammentőt eladni
32 új rohammentő beszerzésének jogi vitáját tárgyalta hétfőn a Közbeszerzési Döntőbizottság. A testülethez a Scorpio Kft. fordult jogorvoslatért, mert kizárták az Országos Mentőszolgálat számára kiírt „C-típusú mentőgépjármű” tenderből.
A mentőszolgálat gépkocsiparkja elöregedett, az autók cseréjének első nagyobb akciója volt a mostani tender, amely mintegy 800 millió forintos üzlettel kecsegtette az indulókat. A pályázatra öt cég adott be ajánlatot, amelyeket április 13-án ismertettek.
A jelentkezők közül a budapesti székhelyű Scorpio Kft. adta a legolcsóbb ajánlatot, 18,6 millió forintot kért a Volkswagen furgon alapokra épített mentőért.
Az ajánlatok elbírálásakor azonban a kedvező ár ellenére mégis a W.A.S. lengyel cég viszonylag drága ajánlata lett a befutó, mert a bírálók szerint a Scorpio nem tudta igazolni a megfelelő töréstesztet. A jegyzőkönyv szerint a betegteret az ajánlatban szereplő bútorzattal sem mérési, sem számítási eljárással nem vizsgálták meg, holott ez a pályázat egyértelmű követelménye volt.
Az ajánlattevők ugyanis kötelesek voltak a pályázathoz csatolni a kocsi műszaki dokumentációját, tervrajzait, 3D-s látványtervét, és korábbi referenciák fotóit. A töréstesztnek pedig bizonyítania kell, hogy az adott felszerelés, bútorzat baleset esetén nem veszélyezteti a betegtérben tartózkodó orvost és beteget. Úgy tudjuk, hogy a Scorpió ajánlatában csak törésteszttel kapcsolatos kalkulációk szerepeltek.
A tenderből kizárt cég április végén fordult a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz.
A Scorpio Kft. kizárása azért furcsa, mert a cég nemrég nyertesként futott be az OMSZ másik mentőbeszerzésén. A cég egy kétdarabos neonatológiai mentőkocsi beszerzésén hasonló típussal, de más felszereltséggel 70 milliós szerződést kapott, a leszállított VW mentők pedig már forgalomba is álltak.
Az Index információi szerint időközben a másodikként befutott lengyel cég 20,8 milliós autóját is bepanaszolták a konkurens cégek. A W.A.S. ajánlatát a mentőbe épített betegágy miatt próbálták meg érvényteleníteni.