A kormányhivatal beszáll a főváros kontra kerületek meccsbe

2011.05.27. 08:47
Budapest Főváros Kormányhivatala az eddigieknél komolyabb felügyeleti szereppel kíván részt venni a fővárosi önkormányzatok tevékenységében. A Pesti Imre által vezetett hivatal egy olyan tervet küldött a kormánynak, amely harmadik szereplővé tenné a kormányhivatalt a főváros és a kerületek vitáiban.

Már a döntéshozók előtt van az a munkaanyag, amit a január óta működő fővárosi kormányhivatal készített a budapesti közigazgatás rendszerének átalakításáról. Pesti Imre, a hivatal vezetője egy sajtóbeszélgetésen elmondta, egy hete megküldték az illetékes minisztériumnak a munkatársai által készített tervezetet, amely az eddigieknél nagyobb szerepet szánna a kormányhivatalnak az önkormányzatok kontrolljában.

Pesti Imre elmondta, hogy kormányhivatal elképzelései eltérnek az összes, a közelmúltban nyilvánosságra került, a főváros közigazgatási átalakítására vonatkozó javaslattól.

Az új alapelveket tartalmazó javaslat fő célja, hogy a kormányhivatal élhessen az alkotmányban rögzített jogával, amely felügyeletet biztosít az önkormányzatok felett. A hivatallal harmadik szereplőként kellene számolni a főváros és kereületek vitáiban, amit a kormánybiztos azzal indokolt, hogy az önkormányzatok is állami pénzt költenek.

A kormánybiztos kiemelte, hogy a pénzügyek terén preventív ellenőrzéssel javíthatnák az önkormányzatok gazdálkodásának színvonalát. Pesti szerint erre azért is szükség van, mert egyes

helyeken a testületek felelőtlenül túlköltekezve hagytak jóvá hitelfelvételeket, arra számítva, hogy végül az állam úgyis kezességet vállal a tartozásokért. A kormánybiztos elképzelése szerint „méretgazdaságossági” alapon is újra lehetne gondolni a felelősségi köröket, és a fővárosi méreteket meghaladó, az agglomerációt is érintő kérdéseket az állam szerepét felvállalva átvehetné a kormányhivatal. Pesti Imre az oktatás és a közlekedés területét említette lehetséges területekként.

Pesti Imre szerint egyébként alig félszázaléknyi költségmegtakarítás érhető el a kerületek korábban tervezett összevonásával, a budapesti kormányhivatal vezetője szerint a 3 milliárd forintnyi várható spórolás miatt nem éri meg megbolygatni a rendszert.