Marxfalva, Hitler tér, Horthy-liget, Magyarfalva

„Amikor szélsőségesebb politikai irányzatok jönnek, általában akkor kezdenek átnevezni Magyarországon” – mondta az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszékének tanára a magyarországi település-, utca- és intézmény-átnevezési gyakorlat történelméről. Faragó Imrét azért kerestük meg, mert kíváncsiak voltunk: milyen előzményei vannak a jelenlegi kurzus gyakorlatának, amelynek során viharos gyorsasággal nevezték át többek közt a Ferihegyi repülőteret (Liszt Ferencre), a Moszkva teret (Széll Kálmánra), a Roosevelt teret (Széchenyi térre) vagy a Köztársaság teret (II. János Pálra), miközben többek közt szó van a Lágymányosi híd nevének megváltoztatásáról is.

Az átnevezés öt korszaka

Kutatásaink alapján az 1900-as évek óta öt nagy hullámban estek neki a magyarországi közterületek és helységek neveinek. A Tanácsköztársaság, a 30-as és 40-es évek jobboldali radikalizálódása, az 50-es évek sztálinizmusa, a rendszerváltás és a fülkeforradalom idején lett úrrá a politikán az átnevezési láz.

Tóth Árpád, a KSH egykori levéltárának dolgozója, a településnevek szakértője is úgy látja: míg Párizsban vannak olyan utcák, amelyeknek több száz éve nem változott a nevük, és még Kelet-Európában, például Prágában is ragaszkodtak az eredeti utcanevek megtartásához, nálunk „szinte generációnként szükségesnek érzik, hogy a maguk szája íze szerint nevezzenek át.”

„Itt van az Andrássy út, ami még Sugár útnak épült, aztán Andrássy lett, a háború után Sztálin, majd Népköztársaság útja, most pedig megint Andrássy út. Vagy a Roosevelt tér, amit most Széchenyire neveztek át, pedig volt annak eredeti neve is, Koronázási tér. Ott ugratott fel Károly a lovával a dombra, amit a vármegyékből hozott földből emeltek” – hozott példákat Tóth Árpád.

Haladó és retrográd nacionalizmus

Az átnevezések legjobban a településnevek változásán követhető nyomon. A magyarországi helységnevek rendezésére már 1898-ban bizottságot hoztak létre Országos Községi Törzskönyv Bizottság (OKTB) néven. Az OKTB munkáját koránt sem az öncélú átnevezgetés jellemezte. A hivatalt azért alapították még az Osztrák-Magyar Monarchia idején, hogy megszüntesse a közigazgatási rendszert megbénító párhuzamosságokat. „Az ország tele volt Szenterzsébetekkel. Ha küldtek egy behívót, nem tudták, hova vigyék” – magyarázta Tóth Árpád. „Világszinten is korrekt döntéseket hozó szervezet volt” – összegezte az OKTB munkáját Faragó Imre.

A központosított, polgárosodó, modern Magyarország megteremtésének fontos lépése volt a településnevek egységesítése. A törzskönyvbizottság állapította meg a helységnevek helyesírását, és ők voltak felelősek a párhuzamosságok megszüntetéséért és az újonnan alakult települések elnevezéséért. A javaslatot a település elé terjesztették, és ha ők is elfogadták, akkor a belügyminiszter aláírásával vált hivatalossá.

Az általunk megkérdezett kutatók hangsúlyozták a szervezet szakmaiságát, de megjegyezték, munkájukban nyomokban azért felfedezhető volt az aktuális politikai kurzus, a nacionalizmus nyomása.

„Akkoriban volt egy erős nacionalizmus, de a nacionalizmusnak van olyan időszaka, amikor pozitív, az ország megszervezését, a modernizációt, az önrendelkezést segíti, az viszont egy torz nacionalizmus, amikor nagymagyarországos matricát ragasztanak az autóra, és a régi határok visszaállításán ábrándoznak” – vélte Tóth Árpád. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a történelmi Magyarország lakóinak valamivel több, mint fele volt csak magyar, a lakosság többi része nemzetiség volt, és az ő elnevezéseik gyakran kerültek hátrányba a magyar nevekkel szemben.

„Tudatos magyarosítás folyt és olyan települések is magyar nevet kaptak, ahol soha nem éltek magyarok. A török pusztítása után, vagy Mária Terézia idején tömegével telepítettek be németeket, egész Baranya, Tolna, Somogy a betelepítettekkel vált élővé. Gyakran olyan helyeken alapítottak településeket, ahol előtte nem volt. Aztán az ő neveiket minden előzmény nélkül egyszerűen lecserélték. Így lett például a Zemplén megyei Trautsondorfból Hercegkút.”

Fantomnevek

A Törzskönyvbizottság olyan lendülettel végezte munkáját, hogy 1913-ra, tehát 15 év alatt sorra vette az összes magyarországi települést. A kihirdetési procedúrát azonban megszakította az első világháború, amely után országunk elveszítette területe jó részét. Így végül nem iktatták azokat a magyar településneveket sem, amelyeket csak románok és szlovákok által lakott erdélyi és felvidéki falvaknak kreált a Törzskönyvbizottság.

„Voltak kutatók, akik eljöttek a levéltárba, és teljesen be voltak gerjedve, hogy megtudják, mi az elcsatolt területeken a települések magyar neve. Hiába mondtam nekik, hogy azok fantomnevek, sosem hirdették ki őket.” – villantotta fel a nacionalizmus 21. századi megnyilvánulásának egy formáját a KSH kutatója.

A teljes képhez hozzátartozik, hogy a Magyarországtól később elcsatolt területeken ugyanazzal a rosszul értelmezett nacionalizmussal estek neki a településneveknek, ahogy az Osztrák-Magyar monarchia idején a magyarok. Így lett például Kassából Kosice, Szatmárnémetiből pedig Satu Mare.

Leninváros, Marxfalva

A következő átnevezési hullámot a Tanácsköztársaság váltotta ki. A magyarországi forradalmárok munkamódszerére jellemző, hogy az átnevezések a prioritási lista elején szerepeltek. Így történhetett, hogy a közigazgatás szempontjából rövidnek számító 133 nap alatt is sikerült bejegyeztetni például Leninvárost, amely Erzsébetfalváról változtatta meg nevét 1919-ben. (Erzsébetfalva ma Pesterzsébet néven ismert.)

Pestszentimre pedig a Marxfalva nevet kapta a lelkes lakosoktól. A Törzskönyvbizottság csak véglegesítette a neveket, a javaslat a lakosoktól, vagy a lakók véleményére erősen ható politikai erőktől érkezett. A legtöbb névjavaslat azonban a kihirdetési szakasz közelébe sem került, mert véget ért a kommunista diktatúra.

Gömbösfalva, Hitler tér, Horthy-liget

Magyarország átnevezésének első virágkora a harmincas-negyvenes évekre esik, amikor az emberek hirtelen ráébredtek, hogy valójában a nacionalizmus, hungarizmus, nácizmus és fasizmus nagy alakjairól elnevezett utcákban, tereken és településeken szeretnének lakni.

Szomolyát 1937-ben Gömbösfalvára változtatták, Beregszász visszafoglalásakor Szvoboda Horthyfalvára magyarosított (1938), a Csepel szigeten pedig megalapították Horthy-ligetet, Szigethalom elődjét.

A lendület elérte a köztereket is: a Móricz Zsigmond körteret 1929-től Horthy Miklós körtérként, az Oktogont 1936-tól Mussolini térként, a Kodály Köröndöt pedig 1938-tól Hitler Adolf térként emlegették. A kor honosította meg azt a kommunisták által később előszeretettel alkalmazott gyakorlatot, hogy még élő, és hivatalban lévő vezetőket választottak névadónak.

Sztálinváros, Leninváros, Mátyásdomb

Az ötvenes évek volt Magyarország átnevezésének következő fénykora. Ekkor egyrészt nekimentek a rendi Magyarországra emlékeztető és az egyházi kötődésekre utaló neveknek. Így lett Árpádközpontból Üllés 1949-ben, Nemestördemicből Tördemic, Püspökmárokból Erdősmárok Kajászószentpéterből Kajászó 1950-ben, Kiskirályságból Eperjes 1954-ben, Nemesrádóból Rádó 1952-ben, a neve alapján halmozottan hátrányos helyzetű Püspökszenterzsébetből pedig egyszerűen Erzsébet 1950-ben.

A nácizmusban kezdődött személyi kultusz más nevekkel, de folytatódott. 1951-ben Dunapentelét Sztálinvárossá nevezik át. Érdekes módon Leninváros megalapítása jóval a személyi kultusz utáni időszakra esik: Tiszaszederkény 1970-ben változtatta meg a nevét.

Bár első látásra nem tűnik fel, de ide tartozik Magyarfalva is, amelynek neve a németek kitelepítésével együtt született meg. Harka németajkú lakóit 1946-ban kitelepítették, idézte fel Faragó Imre. Egy helyi kommunista javaslatára, a magyarosítás nevében, ötletesen Magyarfalvára nevezték át a települést.

Az ötvenes években kapta egy külterületi lakott helyből önálló településsé fejlesztett falu a Mátyásdomb nevet, mégpedig Rákosi Mátyás után, tudtuk meg az ELTE kutatójától. Mivel a névadási procedúra azóta elfelejtődött, a települést jelenleg is Mátyásdombnak hívják.

A magyar politikusnak nincs szüksége szakértőkre

Tóth Árpád hangsúlyozta, hogy a Törzskönyvbizottság ezen időszak alatt már csak névleg működött, hiszen sem a harmincas-negyvenes, sem az ötvenes évek viszonyai közt nem valószínű, hogy szakmai érvekkel szegültek volna szembe a politikai indíttatású átnevezgetésnek. A bizottságot 1954-ben fel is oszlatták, és 1963-ig egyáltalán semmilyen szakmai szervezet nem felügyelte a politikusok garázdálkodását a nevek fölött. Akkor hozták létre azt a Földrajzinév-bizottságot, amelyet néhány hónapjafejezett le a Fidesz, mivel szakmai okokból nem szavazták meg a Ferihegyi repülőtér kormánypárti politikusok által kitalált nevét.

Az ötvenes évek a közterek átnevezésében állított be világrekordot: A Sztálin, Rákosi, Vörös hadsereg, Lenin, vagy November 7. utcák mellett a mozgalom legjelentéktelenebb alakjai is felkerültek a névtáblákra. Sőt, olyanok is, akik nem léteztek, mint például Guszev kapitány, akit a Szovjetunióból hazatérő Illés Béla talált ki, az orosz és a magyar nép történelmi távlatú barátságát bizonyítandó, mesélte Tóth. Guszev kapitányt a sztori szerint 1849-ben küldték az oroszok a magyar szabadságharc leverésére, de ő inkább átállt, és életét adta a magyar szabadságért.

Az inga a rendszerváltás után lendült vissza, amikor közterek egész sorát nevezték vissza a háború előtti névre. Hogy mindezt inkább a forradalmi hevület, nem pedig a történelmi tények átértékelése katalizálta, jelzi, hogy azok a nevek, amik talpon maradtak az első lázas évek után, máig megmaradtak.Nemrég mi is felkerestük Martfűt, ahol még mindig van Münnich Ferenc és Szamuely Tibor utca, mert a helyiek inkább az állandóságban hisznek, nem a kurzusonként bekövetkező "történelmi igazságtételben".