Lujza
-2 °C
13 °C

Délután dönthetnek Szima Judit előzetes letartóztatásáról

2011.06.06. 11:29

Hétfő délután kettő órakor lesz Szima Juditnak, a a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ) főtitkárának a meghallgatása a kaposvári bíróságon, ugyanis a vádhatóság előterjesztést tett előzetes letartóztatására, tudtuk meg a TMRSZ-től. A Somogy Megyei Főügyészség szóvivőit egyelőre nem sikerült elérni telefonon, egyikük tárgyaláson van, a másikuk vidéken.

Szimát pénteken állították elő, majd vették őrizetbe. Az ügyészség hűtlen kezeléssel, azzal gyanúsítja, hogy a saját céljaira költötte a szakszervezet pénzét. A szakszervezet közleményében jogilag teljesen abszurdnak nevezte a gyanúsítást, szerintük Szima politikai fogoly, a vádakat rágalomnak, az állami terror jelének tartják.

A TMRSZ állt ki a legeltökéltebben a rendvédelmi dolgozók korkedvezmények nyugdíjkorhatárának megőrzése mellett a kormánnyal folytatott tárgyalásokon, és Szima judit hétfőre országos megmozdulást hirdetett a Parlament elé. A TMRSZ szerint nem véletlen, hogy a főtitkárukat a demonstráció előkészítésének idején vették őrizetbe, és az az sem véletlen, hogy az őrizet 72 órás időtartama a tüntetés után járna le.

A TRMSZ demonstrációjának programja délután három órakor kezdődik beszédekkel, ezután felvonulások és újabb beszédek következnek, végül a terv szerint este kilenc órakor élőláncot alakítanak ki az Országház körül, amely legkésőbb tizenegy órakor bomlik fel. Ha Szima Juditot nem helyezik előzetes letartóztatásba, akkor a demonstráció második felére még odaérhet Kaposvárról.