A Magyar Nemzet cikke szerint praxisonként eltérő, hogy kérnek-e pénzt, és ha igen, mennyit a háziorvosok a gyerekek táboroztatásához szükséges orvosi igazolásért. Az egyik panaszos szülő szerint 6800 forintot fizettettek vele, míg a szomszédos háziorvos ingyen állítja ki a dokumentumot. Máshol 2-3000 Ft a tarifa.
Az Országos Egészségbiztonsági Pénztár szerint a pénztárral szerződött orvosok nem kérhetnének pénzt az igazolások kiadásáért, mert az nem szerepel a térítéses szolgáltatások listáján. Az OEP által vizsgált miskolci háziorvosok viszont arra hivatkoztak, hogy amit nem finanszíroz az OEP, azért kénytelenek pénzt kérni.
A Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke úgy látja, hogy mivel az igazolás nincs szabályozva, az szabadáras, ezért jogosan kérnek érte pénzt az orvosok, csak az árát kell előre közölniük, azaz pl . kifüggeszteni a váróban. Huszár András szerint egyébként sincs sok értelme az igazolásnak, mert a vizsgálat időpontja és a tábor kezdete között a gyerekek bármit összeszedhetnek, és ugyanígy törölné a szünet utáni óvodai és bölcsődei igazolások rendszerét is.