Jó államot akar a Magyary Program
További Belföld cikkek
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
Az államigazgatás racionalizálásáról az elmúlt húsz évben ötven kormányhatározat született, azonban ezek egyike után sem következett cselekvés, mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a program fő célkitűzéseinek ismertetésekor.
Navracsics leszögezte, az elmúlt húsz év kudarcának azt tekinti, hogy nem tudták, szégyellték megfogalmazni, mire való a közigazgatás. „A mi feladatunk, hogy szakítva az elmúlt 20 év hagyományival, prognosztizálni lehessen a közigazgatás változásait. Közös célunk, hogy eljussunk a jó államhoz, az állampolgárok pedig ha értik, barátai lehetnek a közigazgatásnak” – tette hozzá.
A Magyary Zoltán volt kormánybiztos nevét viselő, a közigazgatás átalakításáról szóló közigazgatás-fejlesztési program lényege a közigazgatás korszerűsítése, a rendszer átláthatóbbá, a szolgáltatások ügyfélközpontúbbá tétele. Az említett négy területen már korábban is változások történtek: csökkent a minisztériumok száma 13-ról 8-ra. A miniszterelnök-helyettes szerint az új minisztériumi struktúrában a döntéshozatal a véleményekkel ellentétben nem centralizált, hanem decentralizált lett. A napi politika és a közizgatás kettéválasztására hozták létre a közigazgatási államtitkári posztot.
A közigazgatás szervezeti átalakításának célja egy takarékosabb, átláthatóbb rendszer létrehozása. A program a közigazgatás négy területét reformálja meg: egyszerűsíti a közigazgatás szervezetét és a feladatokat, egységesíti az eljárásokat, és újjászervezi a személyzeti területet. A 33 pontos intézkedési terv főbb elemei:
- Szeptember 30-ig számonkérhetőségi és antikorrupciós, új e-közigazgatási intézkedési tervet fogadnak el
- December 31-ig folyamatosan frissülő, a hatásköröket tisztázó állami feladatkataszter készül, befejezik az alapítványok, közalapítványok rendszerének felülvizsgálatát, csökkentik a vállalkozói adminisztratív terhek mértékét
- 2012. január elsejétől bevezetik a közszolgálati életpályák összehangolt rendszerét, a kormány-tisztviselői életpálya modellt és az új javadalmazási rendszer
- 2012. június 30-ával létrejön a Nemzeti Egységes Kártyarendszer, amely a különböző jogosultságot igazoló és szolgáltatások igénybevételére jogosító kártyák (például személyi, jogosítvány, adó- és taj-kártya) kibocsátását egységesíti
- 2013. január 1-jével létrejönnek a járási kormányhivatalok
- 2013. június 30-ig kiterjesztik a kormányablakok hálózatát, megvalósul az egyablakos ügyfélszolgálati rendszer
Navracsics a program legfontosabb elemének a 2013. január elsejével létrejövő járási kormányhivatalokat jelölte meg. Az életpályamodellről elmondta, egy érzékeny teljesítményértékelési rendszert és mindenki számára kifizetődő életpályamodell akarnak kialakítani.
Gál András Levente közigazgatási államtitkár szerint az 50 oldalas program egyfajta kiáltvány, vitairat. „Egy éve dolgozunk a Magyary Program szellemében, új irányokat szabunk” – tette hozzá.
Magyary Zoltán
Magyary Zoltán egyetemi tanár, köztisztviselő, a közigazgatás tudományának nemzetközi hírű művelője 1888-ban született. A jogtudományi doktorátus megszerzése után köztisztviselőként Klebelsberg Kunó mellett dolgozott a Vallás- és Közoktatási Minisztériumban. A Pázmány Péter Tudományegyetem tanszékvezetője, majd dékánja. 1931-ben közigazgatási kormánybiztosi megbízást kapott, ugyanebben az évben vezetésével megalakul a Magyar Közigazgatási Intézet. Magyary Zoltánt tekintik a magyar közigazgatás tudomány klasszikusának, a közigazgatás megjavítójának. 1945-ben öngyilkos lett.