Elnök nélkül marad a fővárosi és a vasi bíróság

2011.06.15. 18:12

Baka András, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke nem bírál el több bírósági vezető posztra kiírt pályázatot. Így továbbra sem lesz elnöke a Fővárosi és a Vas Megyei Bíróságnak, továbbá elnökhelyettes nélkül marad a Veszprém Megyei Bíróság is.

A korábban kiírt pályázatokat Baka azért nem bírálja el, mert Lázár János fideszes frakcióvezető május 20-án kinevezési moratóriumról is szóló javaslatot terjesztett a parlament elé. "Bármennyire sürgős és indokolt lenne az említett posztok betöltése, az OIT elnöke tiszteletben tartja a jogalkotónak az igazgatási vezetők kinevezési moratóriumára vonatkozó törvényjavaslatban megnyilvánuló politikai szándékát" - áll az OIT hivatalának indoklásában.

Lázár János és Varga István törvényjavaslatában többek között az szerepel, hogy hogy 2012. január 1-jéig leállítanák a bírósági vezetők kinevezését, ilyen pályázatokat sem kiírni, sem elbírálni, sem azok alapján kinevezni nem lehet.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Eladnék
  • Bankszámla