Mesterházy ledarálta Gyurcsány borítékját
További Belföld cikkek
- Hatalmas, 4000 milliárd forintos fejlesztési program kezdődhet a MÁV-nál
- Ezek Hosszú Katinka kedvenc ételei, a világbajnok úszó kislánya is szeret nassolni
- Technikai probléma lépett fel a Wizz Air rendszerében, a jegyfoglalást is érinti
- Pénteken rögtön letörnék a főpolgármester túlhatalmát, de Karácsonynál van az aduász
- '56-os szervezetek tiltakoznak Magyar Péter lépése ellen
Mesterházy Attila olvasatlanul megsemmisítette azt a borítékot, amelyet Gyurcsány Ferenctől kapott, és amelyben a volt kormányfő állítása szerint azoknak a neve szerepel, akik feltételezése alapján kiszivárogtatták az őszödi beszédet.
Gyurcsány csütörtökön közölte: valószínűsíti, hogy kik adták át a sajtónak az őszödi beszédről készült hangfelvételt, döntő erejű bizonyíték híján azonban nem nevezi meg őket.
A pártelnök pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: ha Gyurcsány Ferenc, akinek zárt körben elmondott beszéde nyilvánosságra jutott, nem érzi megdönthetetlennek, és ezért nem hozza nyilvánosságra információit, nem vállalja ennek felelősségét, akkor tőle sem várható, hogy ezt a volt miniszterelnök helyett megtegye. Ezért Mesterházy Attila újságírók előtt felbontotta, majd olvasatlanul egy iratmegsemmisítőbe tette és ledarálta a korábbi kormányfőtől kapott borítékot.
"Talán még a Fidesznek is érdeke"
Az MSZP elnöke felszólította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy tegyen nyilvánossá minden, az őszödi beszéd kiszivárogtatásával kapcsolatos, rendelkezésre álló információt. Elmondta: talán még a Fidesznek is érdeke, hogy kiderüljön, "ki volt az a személy, amennyiben a jelentésekből ez kiolvasható, melyik szocialista politikus lehetett", aki kiszivárogtatta az őszödi beszédet. Hozzátette, ha az információk között minősített adatok vannak, azt kezdeményezi: a nemzetbiztonsági szolgálatok a parlament szakbizottságának zárt ülésén adjanak róluk tájékoztatást.
A kérdésre, hogy ha vizsgálatot kér, a Gyurcsány Ferenctől kapott borítékot miért nem adta át a titkosszolgálatnak vagy a nyomozó szerveknek, a pártelnök úgy felelt: azért, mert a volt kormányfő beismerte, hogy nem tudja bizonyítani, amit leírt, "a vádaskodásból pedig éppen elég volt".
A Belügyminisztérium ki akar maradni
A Belügyminisztérium pénteken rövid közleményben reagált Mesterházy felszólítására. Azt írták: "A Belügyminisztériumot a kormány és a törvények irányítják. A 2010-es választásokkal véget ért az a korszak, amikor a titkosszolgálatokat politikai célokra lehetett felhasználni.
Ezen, a mára csak az MSZP-t érintő vitán, a magyar nép már túltette magát. A szocialisták kíméljék meg az országot a múlt vitáitól. A Belügyminisztérium nem hajlandó részt venni egyetlen párt belső harcában sem."
Gyurcsány a Facebookon azt írta: "a legutóbbi olyan frakcióülésen, ahol előkerült Őszöd ügye és kérésre újra elmondtam, amit akkor tudtam, azt kérdeztem a jelenlévőktől, hogy kívánják-e, hogy kimondjam az érintett(ek) nevét? (A frakcióülés időpontjában még csak egyetlen emberre vonatkoztak ismereteim. Azóta megváltozott a helyzet.) A frakció nem válaszolt kérdésemre. Ezt követően azt ajánlottam, hogy zárt borítékban átadom a nevet az MSZP vezetésének, és döntsék el ők, hogy vállalják-e a nyilvánosságra hozatal összes ódiumát? Erre a felvetésre sem volt válasz."
Iváncsik másként emlékszik
A Blikknek nyilatkozó Iváncsik Imre szocialista képviselő szerint viszont ennek éppen az ellenkezője igaz. "Többen követeltük tőle, árulja el, kire gyanakszik, ne éltesse a legendát, hogy őt elárulták. Végül azt mondta, majd leadja az elnöknek a nevet" – idézte a lap Iváncsik Imrét.
A lap úgy tudja, hogy Gyurcsánynak nem voltak 100 százalékos bizonyítékok a kezében a kiszivárogtatóról, ezért nem vállalta a nyilvánosságra hozatalt, de miután a napokban éppen őt vádolták meg párttársai ezzel, szükségesnek látta, hogy lépjen az ügyben.