Gál
3 °C
16 °C

Neten is be lehet majd lépni az MSZP-be

2011.06.21. 13:35
A jövőben szigorúan fellépnének a "pártdemokráciával visszaélő tagok és szerveződések" ellen az MSZP-ben - hangzott el az ellenzéki párt keddi sajtótájékoztatóján, amelyen a szocialisták alapszabály-szerkesztő bizottságának elnöke azt mondta: az MSZP nem új alapszabályban, hanem a jelenlegi határozott és átfogó megújításában gondolkodik.

Harangozó Tamás, az MSZP elnökségi tagja kedden ismertette az alapszabály megújításának menetrendjét, és főbb irányait. A politikus az MSZP etikai és fegyelmi megújulásával összefüggésben arról beszélt, hogy a jövőben határozottan fellépnének a párt erkölcsi normáit megszegőkkel szemben, továbbá szigorúan fellépnének a "pártdemokráciával visszaélő tagok és szerveződések" ellen is.

A szövegtervezet szerint az MSZP-be a jövőben az interneten is be lehetne lépni. A párt tagságának létrehoznának egy "Facebook-típusú" zárt, míg a támogatóknak egy nyitott közösségi oldalt.

Ezzel összefüggésben az újságíróknak kiosztott dokumentumban az áll: a nyitás szükséges, de biztosítani kell, hogy a párt belső életére vonatkozó döntésekben csak a párttagsággal járó jogokat és kötelezettségeket is vállaló tagok vehessenek részt.

Az átlátható és tiszta gazdálkodás érdekében a javaslat a tagdíjfizetési rend szabályozását is felveti. Az elképzelés szerint valamennyi párttag kötelességének kell hogy tekintse a tagdíjfizetést.

Harangozó Tamás jelezte azt is: az a pártszervezet, amelyik nem tud elszámolni a tagdíjakkal, az az országos központtól nem kapja majd meg az állami támogatás rá eső részét sem.

Az újságíróknak kiosztott dokumentum szerint az alapszabály-koncepció vitája során több olyan témakör is felmerült, amely nem szerepelt a javaslatban. Mint írták, a platformokkal és tagozatokkal kapcsolatos szabályokat, létrehozásuk és minősítésük feltételrendszerét több javaslat is szigorítaná annak érdekében, hogy "ne válhassanak személyes politikai ambíciók terepévé".

Az alapszabály-módosítás szövegszerű javaslatait augusztusig kell kidolgozni.

Harangozó Tamás jelezte azt is, hogy a szerdán kezdődő pártszavazás kérdései ugyancsak az alapszabály megújítására vonatkoznak.     Közölte, az alapszabály-szerkesztő bizottság a pártszavazás lezárulta, június 28-a után a beérkező javaslatokat megvitatja, és többségi szavazással arról is dönt, melyek azok, amelyeket a kongresszus elé "ajánlatként" megtesz majd.

Utalt arra, hogy a párt alapszabályát kizárólag a kongresszus kétharmados többsége tudja megváltoztatni.

Közölte: örömmel veszi tudomásul a párt elnöksége és az alapszabály-szerkesztő bizottság is, hogy a Demokratikus Koalíció Platform négy hónap után visszatér a párt legitim fórumához, és részt kíván venni az alapszabály megújításának folyamatában.