Csütörtökön is nagyon meleg lesz
Kolláth Kornél, az OMSZ veszélyjelző munkatársa elmondta: csütörtökön ismét fokozódik a hőség. A napi középhőmérséklet az ország jelentős részén a 27-28 Celsius-fokot is meghaladhatja, a maximum várhatóan 35-36 fok lesz, egyes déli területeken viszont elérheti a 38 fokot is.
Egy közeledő hidegfront miatt Győr-Moson-Sopron és Vas megyében lehet valamivel enyhébb időre számítani, de még ezeken a területeken is 30 fok körül lesz a napi csúcshőmérséklet - tette hozzá.
Kolláth Kornél szerint elképzelhető, hogy megdől az országos melegrekord, de talán a budapesti is. Az országos csúcsot Örkény tartja 37,2 fokkal, Budapesten az elmúlt években 36,7 fok volt a legmagasabb hőmérséklet július 14-én.
Az előrejelzés szerint az ország nagy részén az UV-B sugárzás valószínűleg az extrém szintet is eléri majd. A 7,5-ös riasztási küszöbértékhez képest az átlagérték akár 8,2 is lehet.
Csütörtök délutántól a Duna vonalától keletre zivatarokra is számítani lehet. A Nyugat- és a Közép-Dunántúlra erre vonatkozóan is kiadták az elsőfokú, míg a Dél-Dunántúlra a másodfokú figyelmeztető előrejelzést. A rövid, de intenzív zivatarokat viharos, óránkénti 90 kilométeresnél erősebb szél és nagyobb méretű jég is kísérheti, a hirtelen lehulló csapadék mennyisége pedig a 30 millimétert is meghaladhatja majd.
Ilyen intenzívebb zivatarokra elsősorban Somogy és Zala megyében, a Balaton térségében kell számítani - mondta a szakember, hozzátéve: csütörtök estétől már a fővárosban is várhatók zivatarok. A zivataros területeken akár tíz fokot is eshet a hőmérséklet, de a lehűlés nem tart sokáig, rövid idő alatt újra felmelegszik a levegő - mondta Kolláth Kornél.
Paller Judit megbízott országos tiszti főorvos a meteorológiai előrejelzések alapján péntekig terjedően másodfokú hőségriasztást rendelt el.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatal nyomatékosan felhívta a figyelmet arra, hogy a melegben több folyadékot kell fogyasztani, valamint 11 és 15 óra között nem egészséges a tűző napon megfelelő védelem (napvédő krém, ruházat) nélkül tartózkodni.