További Belföld cikkek
-
Munkásokat szállító busz gyulladt ki Tarnaörs határában
- Mágneshorgászat közben meghalt egy 13 éves fiú Győr-Moson-Sopronban
- Budapest főtájépítésze nem érti, miért lesz a Margitsziget egy része no-go zóna augusztus 20-án
- Demokratikus Koalíció: A rendőrség után a NAV is beszállt a DK elleni kormányzati támadásba
- Több száz embert kezdhetett el megfigyelni a magyar állam idén
Kifejezetten kevés a szúnyog a Balatonnál, így eddig csak két kémiai irtásra volt szükség, és a csapadékossá vált időjárás ellenére várhatóan elég lesz további kettő a nyár végéig – közölte Sáringer-Kenyeres Tamás, a balatoni szúnyogirtást irányító szakértői csoport vezetője.
Ehhez hasonló kedvező helyzet legfeljebb ötévenként fordul elő a Balatonnál. Ezért a szokásos öt-hét irtáshoz képest az idén várhatóan elég lesz négy. Biológiai irtást nem kellett elrendelni.
Jelenleg nem okoz gondot a Balatonnál az árvaszúnyog sem, amely nem csíp, de rajzásakor kellemetlenül nagy tömegekben lepi el a partokat. A szakember szerint a hűvös, szeles idő nem kedvez az árvaszúnyogoknak, de ha melegszik az idő, augusztus elején előfordulhat még egy rajzás.
![000 Was3434554](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/226/2264/22647/2264798_2efbd89b6852aa246076117cb5105730_wm.jpg)
Az idén a balatoni szúnyogirtásra rendelkezésre álló 90 millió forintos keret a kevés irtás miatt bőven elegendő lesz a feladat elvégzésére, így lehetővé válik, hogy a megmaradó összeget átcsoportosítsák a következő évre.
Lényegesen kevesebb a szúnyog a Velencei-tónál is, ezért itt eddig csak egyszer kellett repülőgépes permetezést bevetni a rovarok ellen – mondta Oláhné Surányi Ágnes, Velence polgármestere. A szúnyogirtást 2821 hektáron, közösen végeztette el hét, tó környékei település, valamint a Magyar Turizmus Zrt.
A szolgáltatást végző cég szakembere szerint ha a mostani esős időjárást hirtelen felmelegedés követi, és a területen a szúnyoglárváknak ideális keltetőhelyül szolgáló tocsogók maradnak vissza, szükség lehet a biológiai védekezésre.
A Rajkától Gönyűig tartó Duna-szakasz mentén, mintegy harminc települést érintve a Mosonmagyaróvári Kistérségi Társulás vállalta a szúnyogirtással kapcsolatos munkák szervezését – mondta Botos Gábor, a társulás munkaszervezetének vezetője. A nyár eleji időjárás a Szigetközben sem kedvezett a szúnyogok szaporodásának, a mostani esőzés pedig erős lehűléssel érkezett, és a hideg is fékezi a rovarok szaporodását.
Két gyérítést kötöttek le az idei szezonra a munkát végző vállalkozóval, de mostanáig nem volt szükség az akcióra. A Szigetközben, tekintettel arra, hogy a területet dús növényzet borítja, kémiai beavatkozást végezhetnek csak, és nem a biológiait, amely a lárvákat tizedeli.
Zsebe Zsolt, a Tisza-tavi Területfejlesztési Önkormányzati Társulás elnöke közölte: egyelőre nincs szúnyoginvázió a Tisza-tónál, mivel a Tisza az idén a medrében maradt, így a partja mentén nem alakultak ki azok a tocsogó és pangó vizek, amelyek ideális szaporodási helyei a vérszívóknak. Néhány helységből azonban már jelezték a szúnyogok gyarapodását, ezért az elmúlt héten egy légi gyérítést terveztek, de ezt az esős idő miatt el kellett halasztani.