Zászlót bontott a NÉP
További Belföld cikkek
- Jól megverte, Bora Borán hagyta nejét, újra magyar bíróság elé áll a koreai férj
- Mráz Ágoston Sámuel: Magyar Péter ütemet tévesztett
- Búvárnak kellett a Duna vizével telt csatornába merülnie
- Plakáton családbarát Magyarország, de a reptéren már így bánik a kiskorúakkal
- Magyar Péter nem megy vitázni a köztévébe Orbán Balázzsal, helyette a homokzsákokon várja
1989-ben nem egészen így gondolták. A Vas megyei Harasztifalu és a környező települések - Körmend-Felsőberkifalu és Nagyköldek - néhány lakója megelégelte, hogy nehezebben él, ezért pártot alapított.
A június 6-i alapuló ülés után július 5-én hivatalosan is bejegyzett párt Budapesttől párszáz kilométerre, Harasztifaluban tartotta július 29-én zászlóbontó sajtótájékoztatóját, ahol "frissen sült borkorcsolyát", vagyis pogácsát is felszolgáltak. Harasztifalu - Körmendtől 7 kilométerre északra, Szombathelytől 23 kilométerre délre - ugyanis "pogácsaközség", 2002 óta házigazdája a Pogácsasütő Fesztiválnak.
Az új párt első hivatalos sajtóközleménye szerint "k ö z é p e n halad (marad)", célja a "valóban d e m o k r a t i k u s" emberek összefogása, a "t u d á s" és a "s z a k é r t e l e m" "úgymond olvasztótégelyben való kikristályosodását" szorgalmazza.
Bár névválasztásuk szerint ők azok, akik nehezebben élnek, segíteni mégis "m á s o k o n" szeretnének azzal, hogy "önkéntes alapon kibányásszák" a magyarokban rejlő, de felszínre még nem bukkanó értékeket. Céljuk, hogy a NÉP idővel JÖVŐKÉP-pé vállhasson, az utóbbi a Jövőben Könnyebben Élők Pártjának a rövidítése, amely az alapítók szerint a NÉP-nél még szélesebb tömegbázisra épülhet majd.
Féldiktatúrától félnek
"1989-ben nem így gondoltuk, hát gondoljuk újra" - ismételte meg a tételmondatot megkeresésünkre a párt elnöke, Szenkovits Péter, aki azért alapított pártot, mert "valami itt nagyon nem stimmel, és ezt jelezni kell, ez lelkiismereti kérdés is". Aggasztó jeleket lát, a választási törvény tervezetéből például azt olvassa ki, mintha az azt szolgálná, hogy a jelenlegi hatalom bebetonozódjon. "Mintha féldiktatúra lenne kialakulóban" - mondta.
A NÉP gazdasági programja az integráció előmozdításán alapul. Szenkovits Ferge Zsuzsa szociológust idézve jegyezte meg sajtótájékoztatóján, hogy "integráció nélkül nincs esély a tartós munkanélküliség, az átöröklő hátrányos helyzet megszüntetésére". Pártja elhibázottnak tartja az önkormányzati törvény tervezetét is, amely a járások újraélesztésével újabb felesleges bürokratikus lépcsőfokot építene ki. Attól is tartanak, hogy új adónemeket vetnének ki a kistelepülésekre, melyek felét a megyei fejlesztési alapba fizetnék be. Félelmeik szerint ebből a kistelepülések aztán nem részesedhetnének, ergo a kistelepülésekkel tartanák el a megyéket.
Kérdésünkre, hogy pártként céljuk-e a hatalom megszerzése, azt mondta, erről még korai lenne beszélni. Céljuk mindazok összefogása, akik "jó szándékkal, aggyal, nem a saját zsebükre" tenni akarnak az országért és valóban hisznek a demokráciában. Gimes Miklós 1956. október 30-án a Magyar Szabadság című lapban megjelent vezércikkét idézte, hogy nem elég, ha Magyarország független, demokratikusnak is kell lennie.