Zsófia, Szonja
9 °C
21 °C

A borzalmas idő nyertesei

2011.08.04. 10:29
Gombászok, mozisok, sárkányeregetők, szoláriumtulajdonosok és rozzant egészségű öregek. A szó régi értelmében vett nyár megszűnt, a Balatonon lengenek a fekete zászlók, Magyarországon mégsem szomorú mindenki, a július-augusztusi, viharos széllel kombinált eljegesedésnek ugyanis vannak haszonélvezői.

A szélcsendes kánikulánál jobban szeretik az ilyen időt a sárkányeregetők, igaz, nekik kicsit már túl sok is a szél, meséli Samu György a Sárkányeresztő Baráti Társaságból. Amikor telefonon elérjük, épp azzal küszködik, hogy levadássza az egyik nagy sárkányukat, ami elszabadult a Velencei-tónál, és fennakadt egy fa tetején. Az 5-6 négyzetméter körüli sárkány 8 méteres farka feltekeredett a fára, de Samu bizakodó, azt mondja, fönt még nem hagytak egy sárkányt sem. Megjegyzi azt is, hogy míg a trükksárkányozáshoz nekik ez a szél már kissé túlzás, a kite-osoknak ugyanez kevés, igaz, azért kimentek már a vízre.

Fotó: Illyés Tibor
Fotó: Illyés Tibor

Más kite-osok - ez a paplanernyőszerű sárkánnyal vontatott szórföt jelenti - viszont kérdésünkre inkább ünnepelték az idei nyarat, mert az egymás után érkező szeles frontok miatt a szokásosnál többször tudnak vízre szállni.

A kite-osoknál anyagiasabbak a költségeik csökkenésének örülnek, például az Állatkertben.

Nem kell hűteni a pingvineket

Kánikulában aggódni szokás a hűvösebb éghajlatról való állatkerti állatokért. Valójában ilyenkor is fölösleges félteni a jegesmedvéket, a pingvineket vagy a sarki farkasokat, mert az állatkertek gondoskodnak a hűtésükről, ráadásul nem is annyira szokatlan nekik a meleg, mondta Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat-és Növénykert szóvivője. A budapesti állatkert jegesmedvéje például a kölni állatkertben született, a pápaszemes pingvinek pedig eleve Dél-Afrika partvidéke mentén honosak. Ha nagy a hőség, a jegesmedvének ott van a nagy úszómedencéje, ami a mélysége miatt jól tartja a hideget, meg szokott kapni jégtömböt is, a pingvineknek pedig saját zuhanyoztató rendszerük van, hogy állandó párában vészelhessék át a meleget.

Amikor, mint most, kint is esik az eső és hűvös van, nem kell üzemeltetni ezeket a berendezéseket, ahogy a közönséget hűtő párakapukat sem, így Hanga szerint az állatkert jól jár, csökken a vízfogyasztás és a számla is. A kánikula elmaradása egyébként a jegyeladás szempontjából sem rossz, a budapesti állatkertnek például kimondottan jó forgalmú hétvégéje volt az előző, tette hozzá a szóvivő.

Boldogság az aljnövényzetben

Ami az állatkertnek kicsit jó, az a több tízezer megélhetési és hobbigombásznak nagyon. “Minden gombász minden esőnek örül” - mondja a szarvasgomba-szakértő Bagi István. Az esőtől nemcsak több, de jobb minőségű is lesz a gomba. A föld alatti gombák – a szarvasgombák – szezonját szerinte már helyre is hozta az elmúlt két hét esője, és számítani lehet arra, hogy egy-két héten belül a kalapos gombák is beindulnak majd, a vargányáknak például egy hét kell az eső után.

DSC 0882

Más gombászoktól megtudtuk, hogy nyugodtan használhatunk jelen időt is: a legdrágább és legfinomabbak közé tartozó vargánya egyes helyeken valósággal berobbant, a képünkön látható Krisztián a napokban úgy szedett több kilónyit egy középhegységben, hogy az erdő, ameddig ellátott, tele volt boldog, sikeres gombászokkal.

Pecsenyebőr az élményfürdőben

Boldog szoláriumosokkal is beszéltünk, nap híján ugyanis eljött az ő idejük. Az egyik magyarországi hálózat forgalma például 20 százalékkal nagyobb az ilyenkor szokásosnál.

Bár pontos adatokkal nem tudtak szolgálni, a fedett gyógy- és élményfürdők is profitáltak a dermesztő július-augusztusból, hiszen a természetes vizekben és nyitott strandokon csak az észak-németek érezték jól magukat. Júniusban a nagyobb strandokat - Palatinus, Dagály - leszámítva mindenhol visszaesés volt tapasztalható, igaz nem nagymértékű. A júliusi forgalom viszont messze elmarad a 2010-estől. Vojtku Ágnes a Budapest Gyógyfürdő Zrt. marketingmenedzsre elmondta: a júliusi kedvezőtlen időjárás következtében mind a vendégforgalomban, mind a bevételben megközelítőleg 30 százalékos kiesést okozott a tavalyi évhez képes. A fürdők azért nem mindig jelentenek alternatívát a strandokról elmaradó vendégek számára, főként a családosoknak - akik a strandvendégek jelentős hányadát teszik ki -, ugyanis a fürdőkben található gyógyvizes medencék használata nem ajánlott a kisgyermekeknek.

Remegve, de fitten

A jobb biznisz mellett bizonyos embercsoportok egészségének is jót tesz a nedves didergés. A kánikulát rosszul viselték a szívbetegek, az idős emberek, abban az időszakban 25-30 százalékkal megnőtt a rosszullétek, riasztások száma, de ez most visszaállt a normál szintre, mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Így nemcsak a betegeknek, hanem a mentőknek is kicsit könnyebb mostanában

pollengrafkon

.

A pollenallergiások ebben a kevéssé nyárias időben kicsit fellélegezhetnek. A csapadékos időjárásnak köszönhetően ugyanis a levegő pollenkoncentrációja csekélyebb az elmúlt években megszokottnál, ez viszont a légköri gombák számának növekedésével jár. A sok eső hatására azonban jobban megnőnek a növények, így egy várható felmelegedés esetén a szénanáthások szerencséje balszerencsévé is fordulhat. A gondatlan földtulajdonosok pedig pláne rosszul járhatnak, hiszen a nedves időben elburjánzó parlagfű után fizetendő bírságot a telek méretétől, nem pedig a a parlagfűvel beborított terület nagyságától függően szabják ki.

A szokásosnál jóval kevesebb munkája akad mostanában a vízimentőknek is. “Lényegesen kevesebb, mert nincsenek emberek a vízben” – mondta Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata szóvivője. Megcsappant a vízre merészkedő vitorlázók száma is, akik mégis bemennek – szörfösök, kite-osok – ők pedig inkább a profik, ritkán kerülnek bajba. Tar szerint “majdnemhogy nulla” a beavatkozásaik száma. Rossz időben a parton is ritkábbak a balesetek. Ha vannak is emberek a strandon, felöltözöttek, cipőben vannak, így nem lépnek bele elszórt söröskupakba, éles kavicsba, mondott példát ennek okára a vízimentők szóvivője. Bár ez most könnyű időszaknak számít a vízimentőknél, pihenni azért nem pihennek, most is kint vannak a parton, mert ilyenkor is  figyelniük kell a vízen látható járművek mozgását.

Csúcson a mozik

A megkérdezettek közül a legboldogabbak a mozisok voltak.A két héttel ezelőtti, minősíthetetlen hétvégén 183 ezer, míg az előző, rettenetes szombat-vasárnap már 207 ezer néző ült be a magyar mozikba. A globális felmelegedés kánonba foglalása óta szokásos jeges nyarak áldást jelentenek a moziszektornak, az utolsó rendes nyári hétvégén ugyanis - ha valami még emlékezne, ez július 9-10-én volt - az utóbbinál 100 ezerrel kevesebb fizető néző akadt. A júliusi október tehát durván megduplázta a mozizási kedvet.