Ócsára telepítik a bedőlt hiteleseket
A bedőlt lakáshitelesek a Budapesttől 30 kilométerre, a kilencezer lelkes Ócsa-Alsópakony településrészén felépülő házakban bérlőként lakhatnak majd. Az 1000 négyzetméteres telkekre tervezett ingatlanok eltérő alapterületűek lesznek: a házaspárok 40 négyzetméteres, az egygyerekesek 50, a kétgyerekesek 60, a háromgyerekesek 80 négyzetméteres családi házat kapnak majd.
Orbán Viktor a Blikknek adott interjúban korábban úgy nyilatkozott, ezeket az állami tulajdonú, könnyűszerkezetes házakat most kezdik el építeni. „Családi házakban gondolkodunk, előkerttel, hátsó veteményessel, hogy ott dolgozva a családi kasszán is lehessen segíteni” – mondta.
A Belügyminisztérium javaslata szerint a háztáji növénytermesztésre alkalmas, energiatakarékos közműellátással épülő, alacsony rezsijű családi házak építésénél lehetővé akarják tenni a közfoglalkoztatás és saját munka igénybevételét is, írja a Kormány.hu.
A programmal kapcsolatban megkerestük Bukodi Károlyt, a település polgármesterét is, aki nem kívánt részleteket mondani addig, amíg a programról nem születik meg a kormánydöntés.