Kiemelt beruházás lett az ócsai építkezés
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította rendeletével a kormány a szociális családiház-építési program keretében Ócsa területén megvalósuló építési beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket, olvasható a Magyar Közlönyben.
A kormányhatározat szerint a kormány a devizahitelesek megsegítése érdekében szociális családiház-építési program megvalósítását hirdeti meg. A program családmérettől függő, differenciált alapterületű családi házak építéséből áll.
A devizahiteleseket segítő program alapvetően ezer négyzetméter területű telkeken házikerti növénytermesztésre biztosít lehetőséget, teljes, korszerű és energiatakarékos közműellátást, alacsony rezsiköltséggel működtethető, energiahatékony technológiákkal valósul meg, közfoglalkoztatás és saját munka igénybevételét is lehetővé teszi, s annak részeként felkérik a karitatív szervezeteket, hogy szükség szerint mentorálással segítsék a családok önfenntartóvá válását.
A program azokra a településekre terjed ki, ahol a település környezetében nincs üresen álló, használt, az építési költségnél alacsonyabb áron megvásárolható lakás, vagy a helyi önkormányzat megfelelő, beépítésre szánt területet biztosít, legalább 80 épületet tartalmazó modulokban megvalósítható jelleggel.
Augusztusban elkezdik építeni
A kormány kezdeményezi Ócsa területén a szociális lakásépítés megvalósítását, összesen minimum 66 hektáron. Ez tartalmaz lakó-, közlekedési, intézmény- és zöldterületet is. Elrendeli 80–100 negyven négyzetméteres, 200–220 ötven, 80–100 hatvan, 35–55 hetven, 20–25 nyolcvan négyzetméteres lakás, valamint egyéb szolgáltató intézmények, utak, közüzemi szolgáltatások kiépítését.
A beruházás már e hónapban megkezdődik, építtetője a Belügyminisztérium, a beruházás lebonyolítója és építési műszaki ellenőre a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. A program felelőse a belügyminiszter.
Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerdán közölte, hogy a kormány tervei szerint akár már az idén elkezdődhet a szociális családiház-építési program, az első ütem helyszínének a Pest megyei Ócsát javasolta a Belügyminisztérium.