Nem Nyitrait rúgták ki, ő rúgta ki a helyettesét
Nyitrai Zsolt államtitkár kezdeményezte Vasváriné dr. Menyhárt Éva hírközlésért és audiovizuális médiáért felelős helyettes államtitkár felmentését. A leváltást a miniszterelnöknek kell jóváhagynia.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációs államtitkárságán a napokban beindultak az események. Szerdán ugyanis még arról szóltak a hírek, hogy magának az államtitkárnak a pozíciója gyengült meg, és várható, hogy Fellegi Tamás miniszter az Orbán Viktorral folytatott négyszemközti évértékelésen kezdeményezi felmentését.
A Magyar Hírlap szerdai értesülését azonban csütörtökön a Magyar Nemzet címlapos cikkben cáfolta, és azt írta, hogy a híresztelés olyan kacsa, amellyel a kormányzat nemzeti informatikai és telekommunikációs stratégiai terveinek beindítását és végrehajtását próbálják megzavarni.
A Magyar Nemzet szerint ez elsősorban egy telekommunikációs területen működő nagyvállalat és a mögötte álló üzletemberek érdekeit szolgálta volna. A lap meg is nevezte a multicéget, a azt állítva, hogy a Magyar Telekom az államtitkár által képviselt stratégia megvalósulása esetén tízmilliárdos állami megrendelésektől esne el jövőre.
A most menesztett Vasváriné dr. Menyhárt Éva hírközlésért és audiovizuális médiáért felelős helyettes államtitkár életrajza szerint több mint egy évtizedig dolgozott a Magyar Telekom Nyrt.-nél, illetve jogelődjénél. 2008-ban a szabályozói és nagykereskedelmi igazgatói posztról került a Nemzeti Hírközlési Hatóság főigazgatói székébe, majd onnan a kormányváltás után a Fellegi-minisztériumba.