A kormány működik, és minden hangra figyel

Nagyon nagy zavar volt a fejekben 1989. augusztus 20-án, hogy mi a túrót is ünnepelünk most tulajdonképpen.

Augusztus 20.  kőkemény katolikus ünnep, Nagy Lajos uralkodása idején, vagyis a 14. századtól már egyházi ünnepként szerepelt a naptárakban. Nemzeti ünneppé Mária Terézia nyilvánította jó négyszáz évvel később, majd a világosi fegyverletétel után betiltották.

Az áttörést a kiegyezés hozta meg, Ferenc József munkaszüneti nappá nyilvánította 20-át, és a dolgozó néptől még Rákosi Mátyás sem akarta megvonni az augusztus végi pluszpihenés jogát. Gondolt hát egyet, és az 1949-es alkotmány ünnepévé emelte.

Itt érdemes eloszlatni egy félreértést, miszerint a kommunisták tették volna az új kenyér ünnepévé augusztus 20-át. Ez valójában Darányi Ignác földművelésügyi miniszter 1899-es rendeletéhez fűződik. Az eredetileg júliusi, középkori gyökerű kenyérünnepet tolta át augusztus 20-ra, mivel a soknemzetiségű és -vallású országnak nem jelentett annyit Szent István, mint a kenyér. (Akit a téma bővebben érdekel, olvassa el Kovács Ákos tanulmányát.)

Közvetlenül a második világháború után, amikor még látszott némi esély arra, hogy nyugati típusú demokrácia fejlődjön ki Magyarországon, az új kenyeret ünnepeltük, Szent Istvánt már nem annyira, egészen 1950-ig, amikor az I. számú törvényerejű rendelet kimondta, augusztus 20. a Magyar Népköztársaság alkotmányának ünnepe.

A kis kitérő után térjünk vissza 1989. augusztus 20-ához. Javában működtek a rendszerváltó pártok, Kádár János már halott volt, Nagy Imrét újratemették, hónapokkal voltunk azután, hogy Pozsgay Imre népfelkelésnek minősítette 1956-ot, az országban sok ezer keletnémet menekült várt arra, hogy kiengedjék őket nyugatra (az előző napon több százan szaladtak át a magyar–osztrák határon a kelet-európai pikniket kihasználva). De itt voltak még a szovjet csapatok, nem szakadt ketté az MSZMP, nem kiáltotta ki Szűrös Mátyás a köztársaságot, és nem voltak még szabad választások.

Németh Miklós kenyérgyárat avatott

Az alkotmány, az új kenyér ás Szent István 1989-es ünnepén – jelezve az idők változását – az utóbbi kettőn volt már a hangsúly. Ékesen bizonyította ezt Németh Miklós, az utolsó (reform)kommunista miniszterelnök, aki egyenesen a ceglédi kenyérgyár felavatásán méltatta Szent Istvánt. Az MTI korabeli tudósítása szerint: „Szent Istvánra emlékezve elmondta, hogy a magyar nép halhatatlanja, ő volt az, aki megteremtette államiságunk szervezeti alapját, az egyház segítségével vezette be a magyar népet az európai népek kultúrközösségébe.”

Rákosi 1949-es alkotmányára egy büdös szót sem vesztegetett, elemezte viszont a politikai helyzetet. „A kormány működik, és közben minden hangra figyel, meghallja azt is, amely nemcsak a fülét, hanem a becsületét is sérti, és azt visszautasítja szóval és cáfolni kívánja tettel. Korántsem haszontalan most itt kimondani – hangoztatta a továbbiakban: az MSZMP reformerői és a kormány nem hátrálnak, hanem tudatos harc közben, ha nem is mindig töretlenül, de előremennek.”

Az Atlanti-óceántól az Uralig

Nyers Rezső, az MSZMP nagy öregje, a későbbi MSZP első elnöke amolyan egyrészt-másrészt típusú beszédet tartott, ami nem véletlen, hiszen volt ő már bukott politikus, ami a kommunista rendszerben viszonylag ritkaságnak számított. Azt mondta Miskolcon, a Hazafias Népfront nagygyűlésén, hogy „a mi Európánk az Atlanti-óceántól az Uralig terjed. Ezen a terepen kell politikai-gazdasági hidat építenünk, amelynek egyik pillére Brüsszel, másik pillére Moszkva lehet.”

Dobpergés közepette kezdődött a katonaság ünnepe, ahol Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszter volt a vezérszónok. A Varsói Szerződés tábornokaként nem lehetett olyan lotyaszájú, mint reformkommunista társai, így csak odáig merészkedett, hogy „a Szovjetunióval és a többi szövetségessel együtt Magyarország kész minden további erőfeszítésre annak érdekében, hogy rövid időn belül lényegesen csökkenjen a katonai szembenállás, és a katonai tényezők szerepének csökkenésével egyidejűleg a biztonság átfogó politikai, gazdasági, humanitárius garanciái kerüljenek előtérbe.”

Szűrösnek már nem hamis az ünnep

Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke ópusztaszeri beszédében „szólt arról, hogy augusztus 20-ához főleg az utóbbi négy évtizedben kötöttünk többféle új jelképet. Volt ünnepe az új alkotmánynak, az új forintnak, a munkás-paraszt szövetségnek és találkozóknak. A nép azonban nem tudott igazán azonosulni változó tartalmú és olykor hamisnak tűnő ünnepekkel. Úgy tartja ma is, hogy augusztus 20-a az államalapító Szent István napja.”

Neki már csak tudnia kellett, mennyire hamis is volt ez az ünnep évtizedeken keresztül, hiszen éppen abban az évben lépett be a Magyar Dolgozók Pártába, amikor Rákosiék alkotmányünnepnek nyilvánították 20-át.

És ez még semmi. Sok évtized elfojtása után Szűrös Mátyás végre szabadon csatlakozhatott a Szent Jobb körmenethez is, amit utoljára 1947-ben tarthattak meg. Akkor félmillióan vonultak Mindszenty József vezetésével a Bazilikától a Hősök terére, így a kommunisták jobbnak látták az egész vircsaftot betiltani. 1989-ben végre kihozhatták őrzőhelyéről, és nagy tömeg, valamint Szűrös mellett Straub F. Brunó, az Elnöki Tanács elnöke, Sarkadi Nagy Barna miniszterhelyettes és Bielek József, Budapest Főváros Tanácsának elnöke kíséretében körbevitték a Bazilikát övező utcákon. (Az idők változását jelezte, hogy a Szent Jobb már egy évvel korábban bejárta az ország székesegyházait, valamint a pannonhalmi apátságot.)

Csurka előre szólt

Az MDF-es Csurka Istvánt, a nap legfőbb parlamenten kívüli ellenzéki felszólalóját a legkevésbé sem lehet azzal vádolni, hogy a világról alkotott véleményét a társadalomban végbemenő, akárcsak apró, rezdülésszerű változásokkal együtt változtatja.

A Győr-Ménfőcsanakon, az MDF falutagozata által szervezett rendezvényen elhangzott gondolatát nagyjából a hetvenes évek végétől máig ismételgeti, alig változtatva: „Ha a magyarság nem változtatja meg radikálisan belső társadalmi berendezkedését, ha nem tér át a pogány rablógazdálkodásról, önmaga értékeinek elherdálásáról és kiárusításáról a modern, szabad és a nemzet érdekeit mindenekelőtt szemmel tartó társadalomszerkezetre, akkor elsorvad, nemzetként annyira eljelentéktelenedik, hogy idegen szándékok vadászterületévé válik.”

Akkoriban, 1989. augusztus 20-án még nem alakult ki az állami ünnepeinken való rendbontás divatja. Verekedés volt, de nem politikai okokból: a Fradi játszott Pécsen. Huszonegy garázdát előállítottak, egy öntudatlanságig ittas focidrukkert pedig a mentők szállítottak el a helyszínről. Az új kor hajnalát jelezte, hogy a rendőrség bocsánatot kért a könnygáz használatáért: „A spray használatának kellemetlen következményeit vétlen szurkolók is megszenvedték, amiért a rendőrség valamennyiük elnézését kéri, de az esetleges tömegszerencsétlenség megelőzésére elkerülhetetlen volt az intézkedés.”