Beperli az államot az oltásmegtagadó család

2011.09.07. 17:04

Ügyvéd segítsége nélkül beperli az államot az az ópusztaszeri házaspár, amelyik nem hajlandó beoltatni tizenhárom hónapos kislányát, írja a Délmagyarország.

A szülők precedenst akarnak teremteni, egyúttal azt szeretnék elérni: ne érhesse a gyereket hátrányos megkülönböztetés amiatt, hogy egyetlen kötelező védőoltást sem kap meg.

A lapnak korábban az apa elmondta: úgy gondolják, nagyobb kockázatot vállalnának az oltás mellékhatásaival, mint azzal, hogy rég letűnt betegségektől rettegnek.

Otthonukban gyógyszereket sem tartanak, a természetes gyógymódok hívei: öngyógyítással, reflexológiával, talpmasszázzsal és gyógynövényfőzetekkel kúrálják magukat, és ezt tartják elfogadhatónak akkor is, ha gyermekük betegszik meg.

A népegészségügyi hatóság már júniusban felszólította őket, hogy oltassák be a kislányt, szerdán a másodfokú határozatban foglalt határidő is lejárt. Az apa azonban keresetet nyújtott be a Csongrád megyei bíróságra.



  • Hírek
  • Bankszámla