Módosították a rezidensek ösztöndíjprogramját

2011.09.09. 22:48
Az egészségügyi államtitkárság módosította a rezidenseknek szóló ösztöndíjprogramjának korábbi feltételeit - jelentette be Szócska Miklós államtitkár egy egészségügyi konferencián Balatonfüreden.

A korábbi feltételekhez képest az egyik legnagyobb változás, hogy a rezidensek választhatnak: vagy az ösztöndíj fizetésének teljes idejéig, teljes munkaidőben vagy az ösztöndíj folyósításának kétszeres idejéig részmunkaidőben vállalják, hogy Magyarországon közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál dolgoznak.

Megnyitották a programot azok előtt is, akik nem ebben az évben végeztek. Számukra az a feltétel, hogy még legalább egy évet a szakorvosjelölti programban dolgozzanak. A résztvevők szakorvosképzésük alatt változatlanul havi nettó százezer forintot kapnak.

A feltételeket a Magyar Rezidensszövetség javaslatai mentén módosították és a továbbiakban is együtt kívánnak működni a szervezettel. A feltételek között továbbra is megmaradt, hogy a programban való részvétel ideje alatt a rezidensek nem fogadhatnak el hálapénzt. A korábbiakhoz képest viszont a képzést fél év helyett maximum két évre lehet megszakítani, vagyis hét év alatt kell öt év főállású jogviszonyt igazolni. Amennyiben valaki részmunkaidőben dolgozik, például gyermeket nevel, akkor elfogadják, hogy annak az időnek a kétszereséért, félállásban dolgozzon.

Az államtitkár megjegyezte, üdvözlik a Veszprém megyei Kórház Markusovszky plusz programját, amelyben – Rácz Jenő kórházigazgató előző napi bejelentése alapján: további öt évig folyósítják a havi százezer forintot azon rezidensek számára, akik az ösztöndíjprogramra jelentkeztek és képzésük vége után legalább öt évig ebben kórházban dolgoznak. Az, ilyen vállalások jelentik az utat – fogalmazott az államtitkár.

Az idősebbek bérezésére vonatkozó kérdésre válaszolva Szócska Miklós elmondta, hogy a jövő héten lesznek az utolsó egyeztetések a mentor, tutor díjazásról. Emellett sikerült elérni, hogy a népegészségügyi termékdíjat a bérrendezésre tudják fordítani.

Szócska Miklós előadásában kiemelte, ahogy azt Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője és Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője is bejelentették: a fekvőbeteg és járóbeteg ellátás állami felelősség lesz és mint mondta: a tulajdon is mozog vele.

Az államtitkár közlése szerint nagyon gyors kormányzati döntéshozatal következik, napokon belül elkészülnek az erről szóló jogszabály-tervezetek. A fővárossal való egyeztetések a budapesti kórházak átvételéről az utolsó szakaszban vannak. A költségvetés kapcsán azt mondta: az ágazat helyzete nem fog romlani az ez évi helyzethez képest. A pénzügyi eszközöket a következő időszakban úgy kívánják felhasználni, hogy az a rendszert mozgásba hozza, és ősszel beinduljon a funkcionális integráció. Mint hangsúlyozta: senki ne számítson olyan nagy formátumú bejelentésre, mint például intézmények bezárása, azt viszont világossá fogják tenni mindenki számára, hogy hol milyen ellátáshoz jut hozzá.