Továbbra is lehet államin jogásznak és közgazdásznak tanulni
Az államtitkárság álláspontja az, hogy az olyan fontos szakokon, mint a jogász és a közgazdász, továbbra is maradnia kell államilag finanszírozott helyeknek – mondta sajtótájékoztatóján Hoffmann Rózsa, hozzátéve, nem tartják helyénvalónak, hogy csupán költségtérítéssel tanulhasson valaki például jogásznak.
A felsőoktatási törvénynek kell kijelölnie a felsőoktatás működésének és fejlesztésének kereteit, valamint a keretszámok meghatározásának módját, egyelőre azonban még nem tartanak itt, keretszámokat mondani egyelőre nem lehet - közölte az államtitkár.
Ha a törvény-előkészítésben eljutnak addig, hogy elkészül a normaszöveg, akkor kérnek javaslatokat a keretszámokról, és a költségvetési lehetőségek ismeretében, a munka világának prognózisait is figyelembe véve teszik a törvényjavaslatot a kormány asztalára – fejtette ki.
Nem lesz kötelező a hittan
A sajtótájékoztatón az államtitkár hangsúlyozta: minden önkormányzat visszaveheti és fenntarthatja iskoláját, ez alól a nagyvárosok sem kivételek, szavai szerint a jövőben ettől függetlenül megváltoznak a fenntartói feladatok, a szerepek, az iskolák önállósága mindenütt növekszik a pedagógiai programok jóváhagyásával.
Hoffmann Rózsa szintén kérdésre válaszolva elmondta: továbbra sem kívánják az iskolákban kötelezővé tenni a hitoktatást, de "minden eszközzel segíteni igyekeznek", hogy lehetőleg minél több iskolában mód legyen a fakultatív hitoktatásra.
Miután várhatóan egész napos lesz az iskola, értelmét veszti az a kérdés, hogy a hittan az órarendben szerepeljen-e vagy sem, hiszen a gyerekek és a pedagógusok is ott lesznek az iskolában délután négy óráig. Így előfordul majd, hogy amíg valaki délután három órakor még hittanórán ül, addig az osztálytársa, aki nem kíván hittanórára járni, ez idő alatt kézművesszakkörön lesz - mondta.