Etelka, Aletta
1 °C
5 °C

Szanyi: A három szobát és a négy kereket elvitte a bank

2011.10.01. 12:37
Az MSZP a szerzett jogok elvétele elleni tiltakozást tartja a szakszervezeti demonstráció egyik legfontosabb üzenetének.

"Nem tűrjük a szerzett jogok visszamenőleges csorbítását, és ha az MSZP kormányzati felhatalmazást kap, akkor azokat a szerzett jogokat, amelyeket ma a Fidesz lábbal tipor, maradéktalanul visszaállítjuk" – mondta Szanyi Tibor, a szocialista párt elnökségi tagja a Parlament előtti Kossuth téren, ahol a szakszervezetek demonstrálnak délután.

Az országgyűlési képviselő ezek között említette a munka törvénykönyvéből, valamint a nyugdíjrendszeren keresztül elvételre kerülő jogokat.

A politikus a parlamentnek pénteken beterjesztett 2012-es költségvetési javaslattal kapcsolatban azt mondta: a büdzsében soha nem látott mértékű az elvétel, a nyújtott társadalmi szolgáltatások pedig soha nem látott kicsinységűek. "A három szoba, három gyermek, négy kerék orbáni álom odalett, a három szobát és a négy kereket már elvitte a bank, a három gyermeket pedig a szülők már kidobták az utcára" – fogalmazott Szanyi Tibor.

Az ellenzéki politikus arról is beszámolt, hogy több politikustársával együtt, magánemberként kilátogat a szakszervezeti demonstrációra, mert "az MSZP nem lehet semleges az Orbán-kormány fennállása óta megrendezett legnagyobb társadalmi megmozdulással kapcsolatban".