Valér
2 °C
8 °C

Budai Gyula sokat markol, de keveset fog

2011.10.14. 08:07 Módosítva: 2011-10-14 08:39:25

Budai Gyula fideszes parlamenti képviselő majdnem egy éve vette át az elszámoltatási feladatokat Papcsák Ferenctől, ebből az alkalomból mérleget vont a Népszabadság.

A lap emlékeztet: Budai legutóbb arról beszélt egy fórumon, hogy az elszámoltatás rögös útjának még csak az elején vannak, de bizonyosan végig fognak menni azon. Hangsúlyozta: a cél az, hogy azok a bűnösök, akik csődközeli helyzetbe hozták, eladósították Magyarországot, nyerjék el méltó büntetésüket akár politikai, akár jogi értelemben.

Budai Gyula
Budai Gyula
Fotó: Kovács Attila

Papcsák hagyatékaként zömmel a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz kapcsolható ügyeket vett át. Harmincegy ilyen eset van, húszban még az elszámoltatási vizsgálat sem zárult le.

Kinevezése óta negyvenkilenc ügyben indított vizsgálatot. Ezek közül egy sem jutott még el vádemelési szakaszba, de huszonegyben a rendőrség vagy az ügyészség már nyomoz.

Papcsák Ferenc
Papcsák Ferenc
Fotó: Mohai Balázs

A mezőgazdasági tárgyú vizsgálatok huszonnyolc ügyet érintenek, háromban (bábolnai ménesbirtok, agrárintervencióval kapcsolatos visszaélések, adonyi raktárbázis állami támogatása) már a vádemelésig jutott az eljárás.

A lap úgy tudja, hogy az elszámoltatási kormánybiztos hamarosan beszámol majd egyéves teljesítményéről.