Az MSZP egyfordulós, arányos választási rendszert javasol
Molnár Zsolt országgyűlési képviselő elmondta: a parlament választójogi albizottságának benyújtott koncepciójuk arányos és átlátható választási szisztémát hozna létre, amelyben a leadott szavazatok és az elnyert mandátumok aránya lényegében megegyezne, így az Országgyűlés összetétele pontosan tükrözné a választói akaratot. A parlament létszámának kétszázra csökkentését támogatják a szocialisták.
Az MSZP-s politikus közölte, hogy a listás választási rendszer átláthatóvá tenné a jelenleg rendkívül bonyolult mandátumszámítást, szükségtelenné a kompenzációt és a töredékszavazat-számítási modelleket, az egyfordulós választás melletti érvként pedig a gazdaságosságot említette.
A listaállítást a választásra jogosultak egy százalékának ajánlásához kötnék a szocialisták, a névjegyzék összeállítása pedig továbbra is automatikus volna a javaslatuk szerint, amely változatlanul öt százalékban határozná meg a parlamenti küszöböt.
A párt azoknak adna választójogot, akiket a szavazás következményei közvetlenül érintenek, vagyis a részvételt állandó magyarországi lakóhelyhez kötnék. Kiemelte, hogy a Fidesz választójogi koncepciója viszont különbséget tenne a magyarországi lakóhellyel rendelkező és a határon túl élő állampolgárok szavazati joga között, és az utóbbiaknak csak listás választójogot adna.
Ezzel szemben az MSZP elképzelése szerint minden választásra jogosult egy szavazatot adhatna le, és az ország egésze egy választókerületet alkotna.