Jóváhagyták a bíróságokat érintő sarkalatos törvényeket

2011.10.20. 10:44

Megtárgyalta és jóváhagyta a kormány a bíróságok és az ügyészségek szervezetéről és igazgatásáról, valamint a bírák és az ügyészek jogállásáról és javadalmazásáról szóló sarkalatos törvények tervezetét - jelentette be Répássy Róbert.

A közigazgatási és igazságügyi tárca igazságügyi államtitkára elmondta: a törvényeket pénteken be is nyújtja a kormány az Országgyűlésnek, amely várhatóan november 3-án kezdi meg azok tárgyalását és november 21-én lehet a zárószavazás.

Az új szabályozás döntő többsége 2012. január 1-től lép életbe, néhány elem azonban csak egy évvel később, 2013-tól - mondta az államtitkár.

Az államtitkár szerint a javaslatok célja a bírói és az ügyészégi munkában a hatékonyság követelményének összeegyeztetése a bírói függetlenség szempontjaival. Éppen ezért a tervezet szerint elválik egymástól a bíróság szakmai és igazgatási vezetése. Előbbi a Kúria - a mai Legfelsőbb Bíróság megfelelője - utóbbi pedig az új Országos Bírói Hivatal (OBH) felügyelete alá kerül.

Répássy Róbert elmondta: mindkét intézményt bíró vezeti majd, akiket a parlament választ meg. Az OBH vezetőjének személyéről várhatóan még decemberben dönt a parlament .

Az OBH vezetője a kormány tervei szerint operatívan tudja irányítani a bíróságok munkáját, vagyis segíteni tudja az ügyek gyors elintézését. A tervezetek szerint ugyanis a hivatal vezetője ügyeket vihet a kevésbé terhelt bíróságokhoz, illetve bírókat mozgathat egyes nagyobb terhelésű bíróságokhoz, vagy ügyekhez. Ennek ellensúlyozása érdekében a tervezet szerint a kirendeléssel és átrendeléssel járó többletmunka és többletterhek miatt pótlékot kaphatnak a jövőben a bírák,

Emellett a tervezet létrehozná a mozgó bírói státuszt: az OBH vezetője által kiírt ilyen pályázatokra jelentkező bírók vállalják, hogy három éven keresztül az ország bármely bíróságán kijelölt tevékenységet végezhetnek.

Az ügyészségek alkotmányos helyzetét nem érinti a javaslat, mondta Répássy. A szervezet feladatai az állam büntetőigényének érvényesítése, a büntető-végrehajtás felügyelete és a közérdek védelme a magánjogi természetű ügyekben is.

Az ügyészségi szervezet ezután is a bírósági szervezethez igazodik. Mivel a bíróságok új szervezeti egységei a Kúria, az Ítélőtáblák, a törvényszékek és a járási bíróságok lesznek, ezért az ügyészségek is ehhez igazodnak majd. Mivel a járások csak 2012-ben jönnek létre, ezért a járási bíróságok és a járási ügyészségek is csak 2013-tól alakulnak meg, addig a mostani helyi, városi bíróságok és ügyészségek jelenlegi formájukban működnek tovább - mondta Répássy.